BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lejtőn a társasági adó

Alig kétmillió a „rendes” szja-fizető: az adózók majdnem fele minimálbér alatti jövedelmet vallott be

Fokozott ellenőrzésekre kell számítani a jövőben az áfa terén az uniós bírósági ítéletből fakadó jogszabály-módosítással párhuzamosan. Míg az emiatt a cégeknek visszajáró összeg egyszeri tétel a büdzsé számára, társasági adóból évről évre csökken a költségvetés bevétele: az idén a 2007-esnek bő felére számít az állam ebből az adónemből.

Még mindig a válság jegyében telt a magyarországi cégek élete tavaly, legalábbis erről tanúskodnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2010-ről szóló, tegnap bemutatott adatai. Ennek egyik jele, hogy a költségek és ráfordítások nagyobb arányban nőttek, mint a bevételek. Tovább erősödött a magyar gazdaság régóta kifogásolt dualitása is: a nagyvállalatok árbevétele ugyanis tavaly is tovább emelkedett, a kisebb cégeké azonban csökkent. Az összes nyereség felét a nagyvállalatok termelték meg, holott ők csak a társas vállalkozások 3,2 százalékát képviselik.

Míg tavaly a belföldi értékesítés közel 2 százalékkal csökkent, az exportértékesítés 22,7 százalékkal tudott bővülni. Az idén éppen az okoz – többek között költségvetési – nehézségeket, hogy ez utóbbi húzóerő is kifulladóban van. Fontos ugyanakkor, hogy a magyar cégek elsődleges bevételi forrása még mindig a belföldi értékesítés: ennek aránya 68 százalék volt tavaly, míg az export 27 százalékot képviselt.

A 381 292 kettős könyvvitelt vezető, naptári éves adózó bevallásának vizsgálata során a NAV arra jutott: a cégek üzemi eredménye tavaly 1,6 százalékkal csökkent, és tetemes mínuszt okoztak számukra a pénzügyi műveletek is. Utóbbiak közel 390 milliárd forintot faragtak le a cégek eredményéből, ez még a 2009-es mínusznál is több, mintegy kétharmadával.

A költségvetési bevételeket is érzékenyen érinti a vállalkozások válsága: a 2007-ben még 510 milliárd forint feletti társaságiadó-bevétel tavaly már csak 343,3 milliárdot tett ki, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig az idén 288 milliárdra számít. A csökkenésben természetesen az adómérséklésnek (a 10 százalékos kedvezményes kulcs kiterjesztésének) is szerepe van, a NAV kimutatása szerint ez tavaly bő 50 milliárd forintot csípett le a bevételekből.

A magánszemélyek adózása sem mutat túl szívderítő képet. Az úgynevezett külön adózó jövedelmek tavaly csökkentek, az osztalékból származó bevételek az előző évi harmadára estek

vissza. Tavaly összesen 3,740 millió fő vallott be munkaviszonyból származó jövedelmet, ebből 1,258 millió adózó azon-ban a minimálbérnek megfelelő vagy annál is alacsonyabb éves keresetről adott számot. Utóbbi kör az összes személyi jövedelemadó csupán 1,8 százalékát fizette be. A személyi jövedelemadózás terén tehát – a közszféra mintegy 750 ezer fős létszámát is figyelembe véve – az a szomorú kép rajzolódik ki, hogy 1,7-1,8 millió ember tart el tízmilliót.

Tavaly egy adózónak 1,4 milliárd forintnyi keresete származott munkaviszonyból, ezzel ő lett a rekorder. Ennél is többet keresett azonban az a magánszemély, aki 1,7 milliárdos forrásadó-köteles jövedelemről számolt be. A top száz szja-bevallónál egyébként átlagosan 519 millió forintos éves jövedelem keletkezett.

Az idén bő hárommilliárd forintnyi adókötelezettséget vallottak be a 98 százalékos, végkielégítéseket terhelő különadó jegyében magánszemélyek – közölte a NAV tegnapi sajtótájékoztatóján Varga Árpád, a szervezet elnökhelyettese. Jelentős összeget, mintegy 800 millió forintot érintenek azonban a folyamatban lévő könnyítési eljárások. Körülbelül 600 fő pedig nem adott számot ilyen adókötelezettségről, holott a munkáltatói adatok szerint erre köteles lett volna. Ilyen esetekben a következő hetekben kerül sor a NAV ellenőrzésére.

Célkeresztben az áfa

Átcsoportosításokkal készül a NAV arra, hogy az ellenőrzések hatékonyságának növelésével áfabevételi többletet tudjanak felmutatni a kormány elvárásának megfelelően. Az adóhatóságra az európai bírósági ítélet is további feladatokat ró az idén. A ki nem fizetett beszerzésekre jutó, immár a cégeknek visszatérítendő áfa visszautalására külön bevallási lapot készítenek.

A „pénzügyileg nem rendezett” kitétel ugyan az eddigi áfabevallásokban is szerepel, Varga Árpád elnökhelyettes elmondása szerint azonban ez a sor több jogcímet is takarhat. Így részletes kimutatás szükséges arról, pontosan mekkora öszszeg jár vissza a cégeknek az eddigi korlátozás hatályon kívül helyezésével. Csak e nyilatkozatok alapján derülhet ki az is, valóban 250 milliárd forintnyi tételről van-e szó.

A „pénzügyileg nem rendezett” kitétel ugyan az eddigi áfabevallásokban is szerepel, Varga Árpád elnökhelyettes elmondása szerint azonban ez a sor több jogcímet is takarhat. Így részletes kimutatás szükséges arról, pontosan mekkora öszszeg jár vissza a cégeknek az eddigi korlátozás hatályon kívül helyezésével. Csak e nyilatkozatok alapján derülhet ki az is, valóban 250 milliárd forintnyi tételről van-e szó.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.