BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszólalt az IMF vezére: A válság veszélyes új szakaszába léptünk

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A válság veszélyes új szakaszába léptünk, a közös döntések nélkül nem tér vissza a bizalom, amire oly nagy szüksége van most a világnak - mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója csütörtöki beszédében Washingtonban.

A szakember a Woodrow Wilson Központ meghívására tartott beszédében elmondta: "hiszem azt, hogy van út a fenntartható kilábalás felé, de ez keskenyebb, mint volt korábban, és csak egyre keskenyebb lesz. Ahhoz, hogy végigjárjuk ezt az utat, erős politikai akarat kell a világ minden táján".

A gazdasági kilátásokkal kapcsolatosan a szakember kijelentette: a növekedés bár kitart, de egyre lassabb ütemben zajlik. A fejlett gazdaságokat különösen sújtja a lassú bővülés és a magas munkanélküliség - szólt az IMF vezetője, aki megjegyezte, hogy az euróövezeti adósságválság súlyosabb, mint korában volt. Mindeközben, a fejlődő piacok a túlhevülés jeleit mutatják, azaz nőtt az inflációs nyomás, jelentősen nőtt a hitelállomány és a folyó fizetési mérleg hiánya. Az alacsony jövedelmű piacok eközben elfogadható növekedést produkálnak, ám jelentős kitettségük van a világgazdasági klíma változásainak - tette hozzá.

A válság okairól szólva megemlítette, hogy három alapvető probléma nehezíti a kilábalást. Egyrészt, a továbbra is magas adósságszintek rontják a növekedési kilátásokat, valamint a kormányok, pénzügyi szervezetek és háztartások helyzetét. Ezek egymásra hatnak és bizalmi válságot táplálnak, ami a kereslet csökkenéséhez, a beruházások visszaszorításához és a munkahely-teremtés elmaradásához vezet - érvelt az IMF vezérigazgatója.

Másrészt, a globalizált világban az egyik állam gazdasági nehézségei hamarabb és erőteljesebben gyűrűznek át más országokba, különösen, ha rendszer fontosságú államokban alakulnak ki.

Harmadrészt pedig jelentős társadalmi feszültségek alakultak ki a felszín alatt: a fiatalabb korosztályokat különösen sújtó magas munkanélküliség, a költségvetési kiigazítási programok, amelyek csökkentik a szociális háló felfogó képességét, és a pénzpiacok tevékenysége miatti igazságtalanság-érzet mind hozzájárulnak a világban tapasztalt bizalmi válsághoz.

Lagarde beszédében négy központi fogalom köré csoportosította az általa javasolt megoldást: javítás, egyensúlyba állítás, reform és újjáépítés (repair, rebalance, reform, rebuild). Javítani kell a kormányzati, pénzintézeti és háztartási mérlegeken a kilábalást veszélyeztető kockázatok csökkentése érdekében. A reformokkal lehet megalapozni a jövőbeli növekedést. Az egyensúlyba állítás egyrészt azt jelenti, hogy a piaci kereslet nagyobb részét ismét a magánszektor adja az állammal szemben, illetve azt, hogy a folyó fizetési mérlegekben tapasztalt, országok közötti szélsőséges eltérések mérséklődjenek. Az újjáépítés pedig az alacsonyabb jövedelmű országokra utal, ahol fontos lépés a gazdasági, gazdaságpolitikai tartalékok megerősítése - szólt az IMF vezetője.

Az ötödik tényező azonban az IMF szerepe lehet (role of the IMF), amely szakértelmével, tanácsaival és pénzügyi támogatásával képes segíteni a világgazdaság kilábalásában - mondta Lagarde, aki leszögezte "most nincs itt az ideje a meghátrálásnak, a félmegoldásoknak, vagy a válságon átevickélésnek". Woodrow Wilsont idézve elmondta: "az óvatosság az önzés bizalmasa". A döntéshozóknak együtt kell lépniük, újra 2008 vagy 1944 szellemében kell cselekedniük - hangsúlyozta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.