Rogán: A bankok összejátszanak, hogy kevesen jussanak hitelhez
Hozzáfűzte: ha pontosítás szükséges, az már a november 3-i ülésen a parlament elé kerülhet, azonban a kérelmezés ez év végi határidején nem kívánnak módosítani. A nyugdíjkasszával kapcsolatban Rogán elmondta: a kassza egyensúlyának megteremtése már az előző évben megkezdődött a nyugdíjtőzsdék beszüntetésével, és az idei évben folytatódik a nyugellátások felülvizsgálatával. „A kedvezményes nyugdíjak korszakának vége van” – szögezte le a képviselő.
Lázár János ugyanitt elmondta: továbbra is a hiány három százalék alá csökkentése, az államadósság elleni küzdelem, a strukturális átalakítások végrehajtása, az otthonvédelem és a gazdaság megerősítése a főbb prioritások. Az alternatív költségvetési javaslatokat ismertetve elmondta: a szocialisták meglehetősen elnagyolt és kidolgozatlan javaslata több mint 300 milliárd forintos adóprést jelentene, míg az LMP javaslata is szinte kizárólag az adóemelésről szólna. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP által vállalt és megvalósított egykulcsos adórendszerrel 2013-ra mindenki nyerni fog –tette hozzá.


