Magyar gazdaság

Uniós óriásalap infrastruktúrára

Ötvenmilliárd eurós uniós alap elkülönítésére tett javaslatot az Európai Bizottság tegnap az EU-tagállamok határain átnyúló közlekedési, energiaipari és távközlési infrastruktúra-beruházások felgyorsítására.

A következő hétéves, 2014– 2020 közötti közösségi keretköltségvetésre szóló javaslat szerint az Európai Összekapcsolási Eszköz (Connecting Europe Facility – CEF) nevet viselő infrastrukturális alap a nagy tőkeigényű és a szűkös források miatt lassan megvalósuló projektek befejezéséhez szerezne állami és magánpénzeket.

A brüsszeli testület által javasolt alap forrásainak jelentős részét nem készpénz teszi majd ki, hanem projektkötvények és más olyan innovatív pénzügyi eszközök, amelyek vonzó konstrukciójuk miatt alkalmasak lehetnek arra, hogy pótlólagos forrásokat bevonjanak – emelte ki a javaslat kapcsán a BruxInfo.

A CEF pénzügyi kerete önmagában 40 milliárd euró lenne a hétéves időszakra. Ebből az összegből a közlekedési szektor 21,7 milliárd eurót kapna, míg az energiaszektor 9,1 milliárdot, a távközlés és a digitális átállás területe pedig 9,2 milliárdot. A 40 milliárd eurós keret további 10 milliárd euróval egészülne ki, amit a kohéziós alapokból csoportosítana át a bizottság kimondottan a közlekedési infrastruktúra-fejlesztésre.

energiaszektor Európai Összekapcsolási Eszköz cef uniós alap
Kapcsolódó cikkek