Magyar gazdaság

NFM: felülvizsgálják a rokkantnyugdíjasok utazási kedvezményeit

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a megváltozott jogszabályi feltételek alapján január elején megindította az utazási kedvezmények rendszerének felülvizsgálatát a korábbi rokkantnyugdíjasok esetében is - közölte a szaktárca az MTI érdeklődésére kedden.

A Pénzcentrum internetes portál kedden "Mi lesz a rokkantnyugdíjasok utazási kedvezményével?" címmel arról írt, hogy januárban megszűnt a rokkantsági így az egykori rokkantnyugdíjasok elvileg nem vehetik igénybe a korábbi utazási kedvezményeket. Az olcsóbb utazásra jogosító igazolványok, szelvények több szolgáltatónál azonban még március végéig érvényesek.

A tárca az utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, egészségkárosodással összefüggésben megállapítható ellátások megnevezésének a hatályos törvényi szabályozáshoz igazítására tesz javaslatot.

Az NFM tájékoztatása szerint a 2011-ben kiállított „Nyugdíjasok utazási utalványa” 2012. március 31-éig korlátozás nélkül használható kedvezményes utazás igénybevételére. Az ezt követő időszakra vonatkozó kedvezményekről várhatóan még februárban döntést hoznak.

Az Országgyűlés 2011. december 20-án fogadta el a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényt, amely alapján a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit.

NFM utazás rokkant
Kapcsolódó cikkek