Magyar gazdaság

Török: A kormány elveszt egy fontos csatát, de a háború folytatódik

A magyar kormány az elmúlt napokban szavakban megtette azt, ami eljuttathatja az IMF és az EU tárgyalóasztalaihoz. A kapituláció előkészítése megtörtént, mára a miniszterelnök is kimondott mindent, amit ebben a fázisban kellett. „A korábbi álláspontunk fenntartása nem presztízskérdés" – üzente már inkább befelé vasárnapi interjújában, s igen, ebben a helyzetben ennél okosabbat valóban nehéz lett volna kitalálni. A folytatás mégis elsősorban attól függ, hogy később lehet-e – vélekedett blogjában Török Gábor, a Vision Politics igazgatója.

Természetesen sok minden történhet még a következő hetekben, de ebben a pillanatban a fideszológia kétségtelenül korlátozott eszközeivel arra lehet leginkább következtetni, hogy a kormány komolyan elszánta magát a fordulat végrehajtására. Ha ez igaz, akkor az is egyértelmű, hogy olyan kritikus helyzetbe jutott az ország, amikor a gazdasági szükségszerűség felülír minden korábbi politikai megfontolást – írja blogjában Török Gábor. Úgy tűnik, hogy a Fidesz-KDNP ki fogja fizetni a politikai árat, mert minden más megoldás sokkal súlyosabb terhet jelentene – az országnak és a kormánynak egyaránt.

Mindez azonban nem jelenti azt – miként sokan remélik vagy tartanak tőle -, hogy a megállapodás aláírásával megszűnik a politikai küzdelem Magyarországon, eldől a második Orbán-kormány sorsa. A kormány kétségtelenül elveszt egy számára fontos csatát, de a háború – ebben senkinek ne legyen kétsége - folytatódik. Bizonyára nem kevesen az igazság pillanataként, mások meg inkább a gonosz győzelmeként tekintenek majd arra, amikor a kormány elkezdi végrehajtani az IMF és az EU által kért pontokat, annyi bizonyos, hogy nem lesz ez diadalmenet a kétharmados parlamenti többségnek. Nem kizárható az sem, hogy olyan súlyos lesz ez az ár, ami személyesen vállalhatatlan, személycserét igényel vagy más taktikai lépésekhez vezet. A Fideszt azonban – minden ellenkező híreszteléssel szemben - nem löki automatikusan a szakadékba. Ez a döntés ugyanis továbbra is ugyanott marad, ahol eddig is volt: a párt mellett még kitartó szavazóknál – vélekedett Török Gábor.

A Vision Politics igazgatója szerint politikai értelemben a következő választásig – bármikor is legyen – két kulcskérdés lehet. Az egyik az ellenzékre vonatkozik: képesek lesznek-e hiteles alternatívát felmutatni, sikerül-e a lehető legjobban koncentrálva felsorakoztatni a választóikat. A másik a kormányról szól: mi történik a kutatások szerint jelenleg a teljes népesség körülbelül 20-25 százalékát kitevő Fidesz-táborral, illetve azzal az ehhez hasonló méretű tömeggel, amelynek tagjai az elmúlt másfél évben hagyták el a pártot? Az IMF-történet természetesen mindkét oldalra hatással lehet, de könnyű belátni, hogy elsősorban a kormánypárt számára lehet sorsdöntő. Kulcskérdéssé válhat, hogy a Fidesz képes lesz-e megmagyarázni szavazóinak a fordulatot, kitartó választói elfogadják-e, megértik-e a döntést és még inkább annak következményeit. Ha igaz, hogy a kormány elszánta magát az IMF-fel való megállapodásra, akkor mostantól minden mondat már a lépés értelmezéséről is szól. Dehogy ért véget a harc, csak új küzdelem kezdődött: a fejekbe kerülő aktuális magyarázatokért, a választói gondolatokért.

"A játszma tétje – ismétlem: politikai értelemben - innentől ez. A külföld, a sajtó, az elemzők és még az ellenzék sem tudja megbuktatni a kormányt, legfeljebb a helyzetét nehezítheti, gyengítheti. Ahogy azonban az MSZP-t, úgy a Fideszt is csak saját korábbi szavazói tudják térdre kényszeríteni – méghozzá azzal, ha dezertálnak, ha lelépnek. A „bukási spirál” ugyanis – miként ezt a szocialistáknál annyira látványosan megtapasztalhattuk – akkor indul csak be, az összes rettenetesen kellemetlen mellékhatásával együtt, ha minden józan számítás szerint is elfogy a győzelmi remény" - zárja elemzését Török Gábor.

bukás IMF MSZP Orbán Viktor Török Gábor Fidesz szavazók
Kapcsolódó cikkek