Magyar gazdaság

Illúzió, hogy a kelet-német tartományok nyugati szintre emelkedjenek

A német szövetségi kancellári hivatal több mint egy éve nem hoz nyilvánosságra egy "robbanásveszélyes" tanulmányt. Ennek elkészítői vezető kutató intézetek pedig azt ajánlják, hogy radikálisan módosítani szükséges az új szövetségi tartományokra vonatkozó támogatási politikát - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

A tanulmány szerint illúzió azaz elképzelés, hogy a kelet-német tartományok  teljes mértékben a nyugati szintre emelkednek fel, tekintettel arra a továbbra is nagy különbségre, amely több mint húsz ével az újraegyesítés óta ma is  fennáll. A kutatók véleménye szerint az új (kelet-német) tartományok sohasem fognak a régi szövetségi tartományokhoz teljes mértékben felzárkózni.

A "Gazdasági állapot és perspektívák Kelet-Németország részére" elnevezésű tanulmány szerzői ugyanis azt állapították meg, hogy a kelet-német tartományok részére nyújtott sok milliárdos letelepedési és növekedési támogatásoknak köszönhetően 1998 óta egyáltalán vagy alig történt közelítés.

Becslések szerint 1991 óta évente 70-80 milliárd eurót transzferáltak a régi szövetségi tartományokból az újakba. Időközben a támogatásösszege csökken, jelenleg még 60 milliárd euró évente. "A felzárkózás terén történt lépések az elmúlt évtizedben egyre kisebbek lettek" - írják a kutatók.

2009-ben a kelet-német tartományok a nyugatiak átlagos termelési szintjének csupán közel 80 százalékát érték el. A kelet-német gazdaságban hiányoznak a nagy, az exportban és kutatásban erős vállalatok és a konszernközpontok.

"Szubvenciókkal nem lehet tartós növekedést kikényszeríteni" - hangoztatta a FAZ-nak nyilatkozva egy, a kutatásban részt vett közgazdász. Súlyosbítja a helyzetet a fiatal, jobban képzett emberek elvándorlása. Ezenkívül a (kelet-német) tartományokban jelentősen kisebb a népsűrűség, mint a nyugatiakban. Ez is egy  olyan ok, amely amellett szól, hogy a gazdaság erejének teljes kiegyenlítődése a nyugatival egyre valószínűtlenebbé válik.

Németország FAZ kelet-német felzárkózás
Kapcsolódó cikkek