Tény, hogy a görög gazdaságnak, politikának és társadalomnak nagy fogyatékosságai vannak, de nem ezek okozták a Görögországot megtépázó válságot, amely azzal fenyeget, hogy Európára is átterjed. A krízis gyökere jóval északabbra, Brüsszelben, Frankfurtban és Berlinben keresendő, ahol a kormányok egy mélyen - talán végzetesen - hibás monetáris rendszert hoztak létre, majd annak problémáit csak súlyosbították azzal, hogy elemzés helyett moralizálással próbálták kezelni azokat. Márpedig ha van megoldás a válságra, annak is ugyanezekről a helyekről kellene kiindulnia.
Ami a görögök fogyatékosságait illeti, valóban nagy az országban a korrupció, elterjedt az adócsalás, és a görög kormányok hagyományosan tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért. A görög termelékenység mintegy 25 százalékkal kisebb az EU átlagánál - de megjegyzendő, hogy például amerikai viszonylatban Mississipi állam hasonló szinten áll.
Másfelől sok minden, amit a görögökről írnak, egyszerűen nem igaz. A görögök nem lusták, ellenkezőleg, több munkaórát dolgoznak, mint bárki más Európában, és az sem igaz, hogy korlátlan jóléti állam lenne rájuk jellemző: a százalékában kifejezett szociális kiadások jóval alacsonyabbak Görögországban, mint például Németországban vagy Svédországban, amelyek eddig jól átvészelték az európai válságot.
Akkor hát hogyan került Görögország ekkora slamasztikába? Az euró a bűnös. Tizenöt évvel ezelőtt Görögország nem volt a mennyország, de válságban sem volt. A nagy volt, de nem katasztrofális, és az ország többé-kevésbé tartotta helyét a világpiacon, elegendő jövedelemre tett szert az exportból, a turizmusból, a hajózásból és más forrásokból ahhoz, hogy fedezze az importszámláját.
Aztán Görögország csatlakozott az euróhoz, és ekkor szörnyű dolog történt: elterjedt a hiedelem, hogy ebbe az országba biztonságosan lehet befektetni. Beözönlött a külföldi pénz, amelynek egy része - de nem az egész - a kormány deficitjét finanszírozta; virágzott a gazdaság, nőtt az és Görögország egyre versenyképtelenebbé vált. Persze nem vitás, hogy a görögök a beáramló pénz nagy részét elszórták, de ebben nem különböztek az euróbuborék más részeseitől. Aztán a buborék kipukkadt és ezzel az eurórendszer minden alapvető hibája nyilvánvalóvá vált.
Ha feltesszük a kérdést, mi magyarázza, hogy a dollárövezet - más néven az Egyesült Államok - többé-kevésbé működőképes és nem sújtják olyan súlyos válságok, mint most Európát, egyszerű válaszolni. Nekünk erős központi kormányunk van, amely úgy működik, hogy magától értetődően kimenti a bajba kerülő amerikai államokat.
Vagyis Görögország, noha nem vétlen, elsősorban az európai vezetők arroganciájának az áldozata (főleg a gazdagabb országok vezetőiről van szó), akik elhitették magukkal, hogy egy közös valuta működőképes lehet közös kormány nélkül. És ugyanezek a vezetők csak súlyosbították a helyzetet, amikor minden ellenkező bizonyítékra fittyet hányva makacsul kitartottak abbeli véleményük mellett, hogy a valuta minden baja a déli tagállamok felelőtlen magatartásából következik, és ahhoz, hogy minden rendbe jöjjön, elég lenne, hogy az emberek legyenek hajlandók még több nélkülözést vállalni. Ez vezetett el a vasárnapi görög választásokig, amelyek semmit nem oldottak meg. A kormánykoalíció talán hatalmon maradhat, bár ez sem biztos, ám a görögök semmiképpen sem lehetnek képesek a válság megoldására.
Az egyedüli mód, ahogy az eurót - talán - meg lehetne menteni, az lenne, ha a németek és az Európai Központi Bank ráébrednének, hogy nekik kellene változtatniuk a magatartásukon. Ehhez többet kellene költeniük és, igen, el kellene fogadniuk egy magasabb inflációt. Ha nem, nos akkor Görögország más nemzetek hübriszének, önpusztító elbizakodottságának áldozataként fog bevonulni a történelembe - vélekedik Paul Krugman.
