BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Messziről kisebbnek látnak minket

A kormány rendületlenül kitart az idei, 0,1 százalékos növekedésprognózis mellett, a Világgazdaság által megkérdezett elemzők viszont recessziót valószínűsítenek.

A kormány továbbra is azzal számol, hogy az idén – ha csak 0,1 százalékkal is, de – bővülhet a gazdaság, nyilatkozta tegnap Varga Mihály; a tárca nélküli miniszter szerint az év második felében 0,5 százalékos lehet a növekedés. A Világgazdaság által megkérdezett elemzők nem osztják az optimizmust.


Ahhoz, hogy az idei magyar GDP-növekedés pozitív legyen, a második negyedévtől kezdve negyedéves összevetésben folyamatosan bővülnie kell a gazdaságnak, ami nagyon valószínűtlen – fejtette ki lapunknak Tóth Gyula, az UniCredit régiós vezető elemzője. Enélkül matematikailag is lehetetlen a 2012-es növekedés, ennek megfelelően az UniCreditnél legalább 0,7 százalékos recessziót valószínűsítenek. Jövőre, amennyiben a német gazdaság erőre kap, Magyarország is lendületet vehet, és akár 1,7 százalékkal is nőhet a GDP – tette hozzá a szakember.

A BNP Paribas elemzői jelenleg éppen felülvizsgálják az előrejelzéseiket, konkrét prognózist így nem tudnak mondani, de úgy vélik, a magyar GDP az idén csökkenni fog – tájékoztatta a Világgazdaságot Alexandre Vincent, a francia bank Kelet-, illetve Közép-Európával foglalkozó elemzője. A növekedéshez az export jelentős visszaerősödése szükséges, ami a jelenlegi európai viszonyok közepette valószínűtlen A fogyasztást a magas infláció fékezi, a belföldi beruházások a hitelszűke miatt nem indulnak el, a külföldi tőkét a gazdaságpolitikai bizonytalanság tartja vissza, az eurózóna válságának erősödése pedig visszafogja az exportot – indokolta prognózisát a Világgazdaságnak. A szerény, 1,75 százalék körüli potenciális GDP-növekedés felé az európai helyzet rendeződése után indulhat el a magyar gazdaság, erre pedig 2013 vége, 2014 eleje előtt nem valószínű, hogy sor kerül – tette hozzá.

Kissé másként vélekedik Tatha Ghose, a Commerzbank feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzője, aki szerint az európai problémák végleges rendezése nem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a gazdaság a növekedés útjára léphessen. A kínai jegybank bővülést serkentő intézkedései, egy harmadik „kvantitatív lazítás” az Egyesült Államokban, kevesebb megszorító kormányzat Európában – mindez akár elegendő impulzust is adhat a növekedéshez.

Mindezek alapján a Commerzbank elemzője a harmadik és a negyedik negyedévre szerény mértékű növekedést valószínűsít, amihez az exportbevételeket növelő forintgyengülés is hozzájárulhat. Az év egészére ez mindazonáltal kevés lesz, a második negyedévben 1,5 százalékkal, 2013 egészében pedig 0,3 százalékkal csökkenhet a GDP – mondta a szakember.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.