Magyar gazdaság

Roubini: Németország nem tanulta meg a '30-as évek leckéjét

Nouriel Roubini és Niall Ferguson a Financial Timesban úgy fogalmaznak: rendkívüli, hogy éppen Németország nem tanult a történelemből.

A két közgazdász szerint Németország megfeledkezik a demokrácia halálának évéről, 1933-ról és arról, hogyan járult hozzá ehhez a két évvel korábbi bankválság. Roubini és Niall az FT-ben megjelenő írásukban emlékeztetnek: három éve próbálnak figyelmeztetni arra, hogy Európának rendbe kéne tennie banki mérlegeit, mégis, szinte semmi nem történt eddig. A bankközi finanszírozást eközben lassan felváltották az EKB forrásai, a tehetősek betétjei pedig csöndben elhagyták Görögországot és a többi dél-európai államot.

A két közgazdász úgy látja: tekintettel arra, hogy milyen mennyiségű pénz hagyta el az elmúlt hetekben Spanyolországot, feltételezhető, hogy egy görög exit esetén a polgárok azt kérdezik majd: ki a következő? A katasztrófa elkerülése érdekében Ferguson és Roubini az eurózóna bankjainak közvetlen feltőkésítését tartja szükségesnek az EFSF, illetve utóda, az ESM segítségével. Úgy vélik, az Írországban és Görögországban alkalmazott módszer, amelynek keretében a hazai kötvénypiacról gyűjtöttek forrást, drámai következményekkel járt.

Az elemzők emellett egy uniós szintű betétbiztosítási rendszer kidolgozását is sürgetik, amelyet bankadóból finanszírozhatnának. A kidolgozandó rendszerben a biztosíték nélküli hitelezőket még azelőtt "kapcsolnák le", hogy a bankokat az adófizetők pénzéből kellene megmenteni. A két közgazdász uniós szintű szabályozó és ellenőrző testületek felállítását támogatja és mint hogy a betétbiztosítási rendszer csak akkor működhet, ha nem áll fenn az eurózóna exit lehetősége, meg kell próbálni megakadályozni a tagállamok kilépését. Roubini és Ferguson emellett további lazítást vár az EKB-től, gyengébb eurót, a magállamokban a termelékenységet meghaladó béremelést, a periférián pedig infrastrukturális beruházásokat az állam bevonásával. Emellett – írják a szakértők – elkerülhetetlen a tartozások valamilyen formájú közössé tétele.

Németország eddig elutasította ezt az elképzelést, de meg kell érteniük, hogy a reformokhoz idő kell, az eurózóna felbomlásáért pedig csillagászati árat kellene fizetnie mindenkinek. Az EU-t azért hozták létre, hogy elkerüljék az 1930-ban tapasztalthoz hasonló válságokat, a brüsszeli döntéshozóknak meg kell végre érteniük, hogy mennyire közel kerültek a kudarchoz.

 

Németország FT ferguso Roubini bankrendszer
Kapcsolódó cikkek