Magyar gazdaság

Rogán: Nem minden a GDP

Rogán Antal szerint nem minden a GDP, de ha Bokros Lajos és Bajnai Gordon útját járták volna, akkor most sokkal rosszabb lenne a helyzet. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, mindenkire vonatkozik majd a munkahelyvédelmi akcióterv, arra is, aki már dolgozik, és arra is, aki a jövőben fog.

„A miniszterelnök úr világossá tette a parlamentben, hogy alapvetően a pénzügyi tranzakciós illeték fedezi a munkahelyvédelmi akciónak a költségeit” - válaszolta Rogán Antal az m1 Az Este című műsorában arra a kérdésre, hogyan lesz meg a forrás a 300 milliárd forintos programra. Elemzők szerint ugyanis a Magyar Államkincstár és a Magyar Nemzeti Bank tranzakcióinak megadóztatása (100-100 milliárd a várt bevétel, „fiktív” tételeknek számít.

„Van értelme annak, hogy a bankoktól a Magyar Államkincstártól, a Magyar Nemzeti Banktól befolyt pénzt erre a célra használjuk fel” – mondta.

„Az én véleményem szerint ebben nincsen semmi meglepő” – válaszolta, arra a kérdésre, hogy a MÁK és az MNB megadóztatása nem olyan, mintha egyik szebból a másikba tennék a pénzeket. „Ha a kereskedelmi bankoknak egyébként fizetniük kell, a tranzakciós illetéket, az átutalások után, miért pont a Magyar Államkincstár, amelyik egyébként gyakorlatilag ebből a szempontból ugyanúgy bankszerűen működik, vagy mondjuk éppen a Magyar Nemzeti Bank legyen ezek alól kivétel” – hangsúlyozta.

Hozzáfűzte, az „állampapír-piaci műveletek túlnyomó része az ugyanolyan mintha ezeket a műveleteket valamilyen kereskedelmi bank bonyolítaná. Tudnék én önnek mondani a világon olyan országot, ahol ezeket kereskedelmi bankon keresztül bonyolítják. Ezt például miért ne tegyük a tranzakciós illeték alanyává?”

Rogán nincs meglepve azon, hogy a Magyar Nemzeti Bank ellenzi a tranzakciós adót. „Ön szerint a bankok szerették a bankadót? Szerintem nem” – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Szerinte a tranzakciós MNB-re való semmilyen formában nem sérti a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. „Azért nem sérti, mert ugyanaz az eljárás érvényes rá, mint a kereskedelmi bankokra”.

Véleménye szerint, ha Bokros Lajos és Bajnai Gordon útját járják, vagyis ha béreket és a nyugdíjakat csökkentik, akkor a magyar gazdaság ma sokkal rosszabbul teljesítene. „Magyarország azért az európai átlaghoz képest jobban teljesít” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy Magyarországon a a harmadik legrosszabb az EU-ban Rogán azt mondta: „nézze meg másik oldalról, a foglalkoztatottság Magyarországon nő, nemcsak a GDP minden, az a legtöbb országában romlik ez a típusú adat”. „Magyarországon az elmúlt két esztendőben lefelé ment az államadósság” – hangsúlyozta.
„A munkahelyvédelmi akcióterv meg fog valósulni, ezt rövidesen a parlament egyébként törvénybe is fogja iktatni. A kormánytól azt várjuk, hogy ezeket a tehercsökkentő lépéseket, amelyek alapvetően a kisadózókat célozzák meg, tehát a kisvállalkozásokat, a kisvállalatokat, illetve többek között a fiatalok és az idősek mellett egyébként a fizikai dolgozókat” – mondta Rogán Antal.

A munkahelyvédelmi akciótervről azt is elmondta, hogy meg fogják kapni alapvetően a kedvezményt az önfoglalkoztató mikrovállalkozások, az úgynevezett kisadózók. „Én azt gondolom, hogy ezzel sokkal jobb lehetőséget kapnak, mint amilyen korábban az EVA volt. Ehhez képest az EVA egy elavult konstrukció, egy lényegesen egyszerűbb adózási feltételrendszer, ami ráadásul kedvezőbb számukra. Ez ráadásul kifejezetten  a kicsiknek szól, világossá tettük, 6 millió forint alatti árbevétel, a kisvállalatoknál a 25 főnél kevesebbet foglalkoztatók és egyébként pedig minden olyan munkavállalóra vonatkozik a kedvezmény, aki  55 év feletti és jelenleg munkaviszonya van, vagy a jövőben az lesz” – hangsúlyozta Rogán.

munka GDP Rogán Antal munkahelyvédelem tranzakciós adó terv MNB munkahely
Kapcsolódó cikkek