Széleskörű fórum lesz az agrárkamara
Mindez növeli az ágazat hatékonyságát és versenyképességét – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium csütörtökön, miután az Országgyűlés elfogadta az új agrárkamarai törvényt.
A tárca közleménye szerint a jogszabály célja, hogy a kamara egyes szűk érdekcsoportok helyett a teljes agrár- és élelmiszergazdaság általános és együttes érdekegyeztetési fóruma legyen.
A tagsági kör kiszélesítésével a kamara potenciálisan több százezer tagot tömöríthet, és így a jelenleginél jóval erősebben láthatja el érdekképviseletüket. A jövőben a kamara - a gazdálkodók és a kormányzat között önkormányzati elven működő köztestületként - az agrárágazat egészét erősíti, a gazdálkodók piacra jutását segíti, és versenyképességüket növeli.
Az agrárkamara létrehozása csökkenti az állam szerepvállalását az agrár- és élelmiszergazdaság területén, közelebb viszi a szolgáltatásokat az ágazat szereplőihez, és egy harmadik pillért képez a törvényhozó és a végrehajtó hatalmi ágak mellett - közölte a VM.
A közlemény szerint az etikai normák belső betartatásával a jövőben a kamara maga szűrheti ki a tisztességtelen módszerekkel élő gazdaságokat, a tagok egymás közti vitáit házon belül lefolytathatja.


