Magyar gazdaság

Nowotny sötét képet festett az eurózónáról

Ewald Nowotny, az Osztrák Nemzeti Bank elnöke, az EKB igazgatótanácsának tagja úgy véli, hogy a kötvényvásárlási program kapcsán kialakult véleménykülönbség főként ideológiai alapúak.

Az osztrák jegybankár úgy véli, hogy Németország számára az EKB közvetlen kötvényvásárlási elfogadhatatlanok, ellentétben azzal, ha az EKB csak a másodlagos piacon vásárol spanyol és olasz papírokat azért, hogy alacsonyan tartsa a kötvényhozamokat. Nowotny a Reuters jelentése szerint óvva intett attól, hogy túlzottan leegyszerűsítsük az EU-mentés kérdését, de leszögezte, hogy csak pontosan meghatározott feltételek mellett kezdhet kötvényvásárlásba az EKB.

A szakember cáfolta, hogy nézetkülönbség lenne az EKB igazgatótanácsán belül a terveket illetően, mint mondta, a német és az osztrák jegybank teljes mértékben egyetért az árstabilitás biztosításának fontosságával.

Mint arról beszámoltunk, Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke a Bild értesülései szerint lemondással fenyeget arra az esetre, ha az európai jegybank a korábban nyilvánosságra került kötvényvásárlásba kezd. A Bundesbank nem kommentálta a Bild értesülését az elnök kilátásba helyezett lemondásáról, de a Reuters úgy látja, hogy a hír hatására még nehezebb helyzetbe kerül a válságstratégián dolgozó EKB.

Nowotny meglehetősen sötét képet festett az eurózóna jövőjéről; bár nem árulta el az EKB által prognosztizált növekedési adatokat, annyit kijelentett: a kilátások tovább romlanak és egyben növekszik a különbség az északi és a déli államok teljesítménye között. Nowotny az idei évben recessziót vár a dél-európai államoktól és stagnálást Franciaországtól, miközben a bizonytalanság tovább nő a közösség jövője kapcsán. Nowotny ugyanakkor megerősítette a korábbi előrejelzését, miszerint az osztrák gazdaság 0,9 százalékos növekedést mutat az idei évben.

Nowotny EKB igazgatótanács kötvényvásárlás recesszió
Kapcsolódó cikkek