A kormányszóvivő elképzelhetőnek nevezte, hogy egyes területeken összevonnak háttérintézményeket, azok elburjánzása miatt. Giró-Szász András ugyanakkor azt hangsúlyozta: szükség van annak áttekintésére, milyen létszámmal tartható fenn az oktatási, a közigazgatási, a nyugdíj-, az egészségügyi vagy az önkormányzati rendszer.
Közölte azt is: Magyarország a GDP 49 százalékát költi e területek működtetésére, míg a környező országok csak mintegy 45 százalékát. A kormány célja, hogy a „hatalmas pufferrel rendelkező” közszolgálati gépezet működése leegyszerűsödjön - tette hozzá. A kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában - szintén hétfő reggel - azt közölte: az alrendszereket a kormány úgy kívánja részben a saját lábukra állítani, hogy azok ne termeljenek több adósságot, valamint szolgáltatóbaráttá váljanak.
Az optimális létszám kialakításánál figyelembe vennék a betöltetlen státusokat – mondta -, és azt is vizsgálják, hogy a két-három év alatt nyugdíjba vonulók számával elegendő-e a létszámcsökkentés. Sem nyugdíj-, sem bérbefagyasztás, sem a családi pótlék csökkentése nem jöhet szóba – hangsúlyozta a kormányszóvivő az IMF-megállapodás esetleges következményeiről szólva. A racionalizálás kizárólag a bürokrácia átalakítására vagy az uniós pénzek hatékonyabb felhasználására vonatkozhat, valamint a gazdaság kifehérítésére – fűzte hozzá.
A szociális támogatási rendszer átalakításával kapcsolatban közölte: itt is annak vizsgálatát követően születhet döntés, hogy áttekintették, ki, milyen támogatásban részesül. Kijelentette: a gyermekeknek, családoknak járó támogatások nem csökkenthetőek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.