Szeptember 10-11-i budapesti beszélgetéseink egyik központi témája – ahogy az várható volt – az IMF-megállapodás esélyeinek latolgatása volt. Széleskörű konszenzus mutatkozott abban, hogy finanszírozási szempontból a megállapodásra nincs szükség. A kormány készpénztartaléka számottevő (6 milliárd euró, miközben az idén 2,2 milliárd deviza-, illetve valamivel kevesebb mint 1 milliárd eurónyi forintadósságot kell megújítani), és bőven kitart 2013-ig. Sokkal inkább arról van szó, hogy egy EU/IMF megállapodással olcsón importálható a gazdaságpolitika megbízhatósága, és mérsékelhető a külső adósságok rollover kamataival kapcsolatos bizonytalanság.
Miközben a magyar és a külföldi befektetők egyöntetűen megállapodás-pártiak, a kormány oldaláról elhangzott nyilatkozatok kétséget ébresztenek a szándékot illetően. Az elmúlt három hónapban gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt. A hivatalos álláspont szerint az IMF-megállapodás egy kellemes külső puffer, amelyre az országnak az euurózóna-periféria problémái – és ezek potenciális negatív hatásai – miatt van szüksége. Miközben a kormányban van egy kör – Varga Mihály főtárgyaló környezetében –, amely szerint a megállapodás mindenképpen hasznos lenne, más Fidesz-vezetők sokkal kevésbé kívánják alávetni magukat az IMF és az EU ellenőrzésnek – ameddig erre nem szorulnak rá.
A médiában az „IMF követeléseiről” – tőketranszfer a bankoknak, nyugdíjcsökkentés, személyijövedelmadó-emelés – megjelent tudósítások, úgy véljük, pontatlanok. Beszélgetéseink alapján inkább úgy tűnik, hogy a valódi nézeteltérés a 2013-as költségvetés és a növekedési előirányzatok körül áll fenn. A kormány az idén 0,1, jövőre 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számol, ami nem csupán a mi legfrissebb prognózisunknál (mínusz 1,2, illetve 0,7 százalék) magasabb, de feltehetően a tárgyalópartnerek előrejelzéseinél is. Ráadásul azután, hogy a jövő évi büdzsé 2,2 százalékos deficit-előirányzatát nyilvánosságra hozták, a gazdasági minisztérium bejelentett egy, a 1 százalékára rúgó munkavédelmi programot,, amelynek forrása meglehet, nem valóságos (a GDP 0,8 százalékát kitevő, ellentmondásos tranzakciós illeték, illetve az adóbeszedés hatékonyságának növelése).
Úgy tűnik, hogy ha a kormány túlbecsüli a növekedést, és nem talál alternatív forrásokat, akkor a jövő évi hiány a GDP 4 százaléka körül alakulhat. Az Európai Bizottság és az IMF valószínűleg elfogadhatatlannak tartja a tranzakciós illeték jegybankra való kivetését, ez a probléma így akár a tárgyalások megszakadásához is vezethet. Negatív üzenetet hordozna az is, ha a kormány úgy fogadná el a 2013-as büdzsét, hogy közben nem jelzi: az év hátralévő részében elkészülhet egy konszolidációs csomag. Hasonlóan értékelnénk, ha a megállapodás előtt eurókötvény-kibocsátásra kerülne sor. A költségvetés parlamenti vitája ennélfogva fontos lesz annak megítélésében, hogy a kormány miként tekint a tárgyalásokra.
Többek véleményével ellentétben úgy látjuk, hogy a tárgyalófelek nyugodt lélekkel hagyják, hogy Magyarország határozza meg az általa követett irányvonalat – még akkor is, ha egy kissé eltérő programot preferálnak. A jegybank függetlenségét sértő intézkedések – mint a korábbi jegybanktörvény, vagy a tranzakciós illeték kiterjesztése – mindazonáltal úgy tűnik, megakaszthatják a tárgyalásokat. Ettől eltekintve a kormánynak nagy mozgástere van a költségvetés kidolgozásában, amennyiben a makrogazdasági irányszámok a tárgyalópartnerek számára elfogadhatóak. Bíztató jel, hogy Orbán miniszterelnök már észrevette, a labda most a magyar térfélen pattog, és hogy már készül a válasz a korábban felvetődött problémák némelyikére. A következő néhány hét kritikus jelentőségű lesz.
