Magyar gazdaság

Mégsem épít élményfürdő-komplexumot Hódmezővásárhely

Mégsem épít élményfürdő-komplexumot Hódmezővásárhely, az uniós támogatással megvalósítandó, milliárdos nagyságrendű fürdőkomplexum helyett saját forrásból bővítik két medencével a városi strandfürdőt és uszodát – tájékoztatta Göbl Vilmos, az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.

Hódmezővásárhely, 2012. október 26., péntek (MTI) -A hódmezővásárhelyi önkormányzat korábban pályázatot nyújtott be élményfürdő építésére a Dél-Alföldi Operatív Program keretében. A Dél-Alföld Spa egészségturisztikai létesítmények komplex fejlesztése című programra beadott nyertes pályázat alapján a városnak 2009 szeptemberében 888,638 millió forintot vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg, amely 1,2 milliárd forint önrésszel kiegészítve lehetőséget teremtett egy 6800 négyzetméter összterületű élményfürdő-komplexum megépítésére.

Az önkormányzat azonban a gazdasági helyzet változása miatt nem vágott bele a beruházásba, többször is megvizsgálva a megtérülést: először az elképzelések módosítása mellett döntött, egy lényegesen kisebb fejlesztést tervezve, majd a képviselő-testület a pályázati támogatással megvalósuló élményfürdő helyett a meglévő strandfürdő és uszoda saját forrásból történő kibővítéséről határozott. A cél egy olyan létesítmény kialakítása, amely új lehetőségeket teremt a hódmezővásárhelyi családoknak, ugyanakkor fenntartható és gazdasági szempontból is eredményesen üzemeltethető.

A döntés értelmében a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda egy – a 2-10 éves korosztály számára épülő, csúszdával felszerelt – gyermek élménymedencével, valamint egy, elsősorban az időseknek készülő, 70 fő befogadó képességű meleg vizes, ülőrésszel ellátott medencével bővül. A bővítés az előzetes kalkulációk alapján 1000 négyzetméter hasznos alapterülettel megvalósítható, így a beruházás becsült költsége nettó 300-350 millió forint. A fejlesztési elképzelésről készülő tanulmányterveket a város novemberi testületi ülésén tárgyalják meg.

Nem az első eset, hogy Hódmezővásárhely megfontoltan lépett - emlékeztetett a sajtóreferens. A sportuszoda építésekor a város visszalépett a Makovecz Imre által jegyzett tervek megvalósításától és egy alacsonyabb költségvetésű, finn típusterv alapján történő létesítmény kialakítása mellett döntött.

Kovács Pál a strandfürdőt és uszodát üzemeltető Hód-Fürdő Kft. felügyelőbizottságának elnöke elmondta, a strand idén az eddigi legjobb szezonját, mintegy 60 millió forintos árbevétellel zárta, s míg 5-6 éve még 130 millió forintos önkormányzati támogatás kellett a működtetéshez, idén már saját lábán állt az intézmény, egyetlen forint városi támogatás nélkül.

MTI-->

Hódmezővásárhely élményfürdő fejlesztés
Kapcsolódó cikkek