Magyar gazdaság

Nomura: Matolcsy diktálja a kamatcsökkentést

A keddi kamatvágás a nem működő hitelcsatorna és a magas devizaadósság miatt csak minimális pozitív hatást gyakorol a magyar gazdaságra – írja Peter Attard Montalto, a Nomura stratégája.

Az alacsonyabb kamatok ugyanakkor segíthetik a kormány azon törekvéseit, hogy egy állami tulajdonú bankszektor révén olcsó hitelekkel támogassa a gazdaságot. A szakember, aki szerint a magyar gazdaság növekedési kapacitása a kormány gazdaságpolitikája miatt folyamatosan csökken, rámutat: a kamatcsökkentés-sorozatot a külső tagok hajtják végre, akik közül hármat a Nemzetgazdasági Minisztériumból irányítanak. (A negyedik tagot, Cinkotai János Montalto „über-galambnak” nevezi.)

Simor András kommentárjából Montalto azt a megjegyzést emeli ki, mely szerint a monetáris tanács kamatcsökkentésre szavazó többsége úgy látja, hogy az 2014-re a jegybanki célszintre csökkenhet – és ebből azt a következtetést vonja le, hogy a belső tagok immár sokkal erősebbnek látják az inflációs kockázatokat, és immár úgy vélik, hogy az éves fogyasztóiár-emelkedés szintje az előrejelzési horizonton nem csökken 3 százalékra. Az inflációs kockázat a Nomura szakembere szerint is erősödik, amihez a emelkedése is hozzájárulhat. Az infláció ugyanakkor javítja a nominális GDP-növekedést és csökkenti az adósságterheket – amit a kormánypártok magas jövedelmű szavazói a 2014-es választások előtt újabb csodálatos teljesítménynek könyvelhetnek majd el (még akkor is, ha közben érzékelik, hogy reálbérük nem nőtt, vagy éppenséggel csökkent).

Montalto szerint különös, hogy a piac – ha csak visszafogottan is, de – reagált Simor megjegyzésére, miszerint az IMF-fel jelenleg semmiféle hivatalos tárgyalás nem folyik. Az euró/forint árfolyam azonban alig mozdult el 280 környékéről, úgy tűnik – fogalmaz Montalto – „mintha a piacot vagy nem érdekelné az IMF-történet, vagy (…) úgy pozitív hírnek tekintené, hogy nincs megállapodás. Mindebből az következhet, hogy a monetáris tanács – amíg a kurzus 285 alatt marad – folytathatja a kamatvágást, hogy jövő év elején sikerrel járhat egy devizakötvény-kibocsátás, és hogy a kormány nyugodtan elfelejtheti az IMF-fel való huzavonát.

A Nomura szakembere szerint decemberben további 25 bázispontos vágás következik, így a ráta 5,75 százalékon zárja az évet. Jövőre 5 százalékig csökkenhet a kamat, de amennyiben a növekedési adatok tovább romlanak, nem leszünk meglepve, ha 4,5-ig, vagy még lejjebb vágják a kamatot – zárja kommentárját Montalto.

alapkamat Nomura peter attard montalto
Kapcsolódó cikkek