BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak a magyar gazdaság szenvedhet idén a régióban

Kelet-Közép-Európában a makrogazdaság visszaesése eléri a gödör alját 2013 első negyedévében. Az Erste Group GDP-növekedési előrejelzések szerint Lengyelország 2,2, Szlovákia 1,3, Románia 1,1 százalékkal bővülhet, de Magyarország recesszióban ragad.

A kelet-közép-európai piacokat két dolog mozgatja majd 2013 során - állítják az Erste Group elemzői ma megjelent elemzésükben. Egyrészt egyre valószínűbbnek látszik a gazdaság gyengülése, sőt akár a recesszió is, habár a visszaesés 2013 első negyedévében úgy tűnik, eléri a mélypontot, és az euróövezet válsága úgy néz ki, hogy nem eszkalálódik.

Másrészt, bár a gondok még nem szűntek meg és azt sem lehet mondani, hogy elértük már a gödör alját, ma már legalább tisztábban látjuk, hol is tartunk. E két feltételezésre alapozva – amelyhez még a jegybankokra való erőteljes támaszkodás is társul – a tőkepiacok máris profitáltak abból, hogy a befektetők kevésbé kockázatkerülő magatartást követnek. Ehhez nyilván hozzájárult a bőséges likviditás és a komolyabb hozamok iránti éhség növekedése.

„Ezek a tényezők a várakozások szerint támaszt nyújtanak a kelet-közép-európai tőkepiacok számára az idén, így szerény mértékű további növekedésre számítunk. A jövőre nézve erősebb fundamentumokra – például a profitnövekedés mértékének javulására – lesz szükség ahhoz, hogy a piacok további támaszra leljenek. Ebben a forgatókönyvben a legnagyobb kockázatot a piaci hangulaton túl természetesen az jelenti, hogy az Egyesült Államokban miként alakul a helyzet” – jelentette ki Henning Esskuchen, az Erste Group Kelet-Közép-Európával foglalkozó elemzői csoportjának vezetője.

A visszaesés 2013 elején eléri a mélypontot

Tovább folytatódott a kelet-közép-európai államokban a gazdasági növekedés lassulása. A gyenge exportteljesítménnyel párosuló visszafogott belföldi kereslet rontja a növekedési ütemet. Ez alól csak Törökország jelent kivételt. 2012 harmadik negyedévében azonban Törökország mellett Lengyelország és Szlovákia is pozitív éves GDP-növekedési ütemet tudott felmutatni. „Azzal számolunk, hogy 2013 első negyedévében eléri a mélypontot a gazdasági visszaesés a régióban” – jósolta Esskuchen.

Az egyes kelet-közép-európai országok különböző teljesítményt nyújtottak 2012 során, ennek nyomán az Erste elemzői a következő előrejelzéseket adják: 0,1 százalékos gazdasági lassulás Csehországban az euróövezeti bizonytalanságok miatt, amelyhez hozzájárulnak a belföldi megszorítások és az a tény, hogy az export jelenti a növekedés egyetlen forrását,

1,1 százalékos GDP-bővülés várható Romániában, ugyanis az ország hitelbesorolására pozitív hatással lesz az IMF-megállapodás újratárgyalása és az EU-támogatások jobb felhasználására való törekvés folytatása az Erste szerint.

Magyarországot azonban 2013-ban tovább sújtja a recesszió. A kormány gazdaságpolitikája aláássa a hosszú távú gazdasági növekedés lehetőségét és fennáll a veszély, hogy a befektetők körében visszatér a kockázatkerülés, amelynek nyomán ismét gyorsan negatívba fordulhat az állam finanszírozási pozíciója – kiváltképp ha figyelembe vesszük azt, hogy jelenleg kevés esély látszik gyors IMF-megállapodásra.

Általánosságban az Erste elemzői arra számítanak, hogy a 2013. év lassan indul be azután, hogy a piacok olyan magasan zártak 2012-ben. Ezt követően tisztulhat a kép a növekedési kilátásokra vonatkozóan, s ennek fényében rugaszkodhatnak neki ismét a piacok. „Véleményünk szerint egyáltalán nem jelentene negatívumot a profitrealizálás és a kismértékű konszolidáció, főleg, mert úgy véljük, hogy a kockázatok megítélésében bekövetkezett változás mozgatja a piacokat. Azt gondoljuk, hogy kiváltképp az idei első negyedév vége felé láthatunk majd egy erősebb megugrást” – vetítette előre Esskuchen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.