Újra elővehetik a hitelminősítők Magyarországot
„Az elmúlt két évben már megszokott forgatókönyv szerint idén is optimistán kezdtük az évet. Nagy esélyét látjuk azonban annak, hogy - 2011-hez és 2012-höz hasonlóan - ahogy haladunk előre az évsorán, úgy a növekedési kilátások fokozatos romlásával a piacok is összeszakadnak” – hangsúlyozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
A gazdasági növekedés év eleje óta ugyan javult valamelyest, ennek mértéke azonban továbbra is minimális. Az mindenképpen jó hír, hogy az optimista hangulatot és a részvények emelkedését sem az olasz választások eredménye, sem a ciprusi válság nem tudta tartósan megtörni. Ez jól mutatja, hogy a piacokat kevésbé a politikai események és nyilatkozatok, sokkal inkább a gazdaság tényleges állapota érdekli. „Az előttünk álló negyedévben tehát mindenképpen a növekedés fogja meghatározni a piacok irányát. A befektetők így kétféle döntési lehetőség közül választhatnak: vagy maradnak továbbra is a részvénypiacokon, és élvezik az optimista hangulat folytatódását, vagy realizálják az eddig elért profitot” – magyarázta a befektetési szakember.
EU: 2013 az elvesztett év
Az olasz választások eredménye - a populista nézetek győzelme a gazdasági szigorral szemben - jól mutatja azt a belső folyamatot, elégedetlenséget, amelyet a több éve tartó megszorítások keltettek az unió állampolgárai körében. „Habár a különböző szakértői vélemények azt mondják, hogy az idei lehet az utolsó év, amelyben még szükség lehet újabb megszorító intézkedések bevezetésére, egyre inkább kérdéses, hogy a hosszú távú gazdasági stabilitásért hajlandóak-e az emberek újabb áldozatot hozni rövid távon. A reform folyamatok megszakításával azonban félő, hogy az elmúlt évek költségvetési szigora kárba vész, és nem hozza meg a várva várt stabilitási és növekedési eredményeket” – mondta el Horváth István. Nem segít ezen az sem, hogy az első ciprusi megoldási javaslat egy olyan tabut döntött meg, amely hatalmas visszalépést jelent az eddig kibontakozó bankuniós tervekhez képest. A legfrissebb beszerzési menedzser indexek mindeközben azt mutatják, hogy sem az eurózóna, sem Németország nem tud tartósan javulni, ami gyakorlatilag a második félévre is stagnálást vetít előre, így az idei év egy újabb elvesztegetett év lehet az unió gazdasága számára.
Magyarország: Gyenge növekedési kilátások
Az MNB új összetételű vezetése az első kamatdöntő ülés alkalmával egyértelműen jelezte, hogy a 300 feletti EUR/HUF árfolyam nem szab gátat a kamatcsökkentésnek, és várakozásunk szerint 4,5 százalékos alapkamatig folytatódhat a kamatvágás. Ez az árfolyamszint azonban már most kedvezőtlenül érinti a költségvetést, így kérdéses, hogy tartható lesz-e az idei 3 százalékos költségvetési hiány, vagy maradunk tovább a kispadon, és idén sem sikerül kikerülni a túlzott deficit-eljárás alól.
„A gyenge növekedési kilátások és a szintén gyengélkedő forint árfolyam mellett ugyanakkor még a 3 százalék alatti költségvetési deficit elérésével sem csökken számottevően a GDP arányos államadósság mértéke. A következő hónapokban így a hitelminősítők fokozottabb figyelmére számíthatunk” – jelentette ki Horváth István.
„Jó hírnek tekinthető, hogy az infláció mértéke alacsony, a nagy kérdést azonban továbbra is az jelenti majd, hogy idén vajon sikerül-e kijönnie Magyarországnak a recesszióból, amely folyamatot Európa gyengélkedése határozottan nem segíti” - mondta a szakember.


