Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőnöke a Világgazdaságnak elmondta: a tárca az előírt határidőig, május 17-ig tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztériumot, miként valósítaná meg a 1,77 milliárd forint értékű zárolást. Ezt követően pedig a külügyminisztérium már cím, alcím, jogcímcsoport, jogcím és kiemelt előirányzatonkénti részletezettségben küldte el május 24-ig a Magyar Államkincstár felé, hogy miként teljesíti az előírást.

A zárolási kötelezettség teljesítéséről a sajtófőnök elmondta: annak részleteit még nem áll módjában közölni, azonban az kijelenthető, hogy a tárcánál kért takarékoskodás nem okoz elbocsátást. A Külügyminisztérium több mint 1800-an dolgoznak, a belföldi engedélyezett létszám 642, a külképviseleten pedig 1200 fő.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még május közepén jelentett be, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének érdekében 93 milliárdos költségvetési zárolásra van szükség. Ennek keretében a Külügyminisztériumnak 1,77 milliárdot kell megspórolnia. A tárcák közül a legnagyobb vesztesnek a zárolások abszolút értékét tekintve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) számít, amelynek 17,25 milliárdot kell zárolnia.

A Miniszterelnökségnek 880 millió forintos zárolási kötelezettséget kell teljesítenie. Ennek érdekében a Miniszterelnökséget vezető Lázár János államtitkár húszszázalékos csoportos létszámleépítést rendelt el.
Varga Mihály a héten egy rádióinterjúban azt közölte, hogy a belügyi tárca kivételével jóváhagyták a költségvetési zárolások tervét. Az egyenlegjavító intézkedések nagyjából 2 százalék körüli zárolást jelentenek az intézményeknél, ami kigazdálkodható – mondta.