BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga: nem lesz kolbászból a kerítés, de jó GDP-adatok jönnek

A nemzetgazdasági miniszter várakozása szerint a csütörtökön napvilágra kerülő GDP adatok a magyar gazdaság növekedését fogják visszatükrözni.

Varga Mihály szerdán egy fővárosi eseményen újságíróknak arról beszélt: az idén 1 százalék körül, jövőre pedig 2 százalék körül növekedhet a magyar gazdaság. Szavai szerint a harmadik negyedéves növekedési adat is ezt fogja alátámasztani.

A Világgazdaság által megkérdezett közgazdászok mediánvéleménye szerint 0,9 százalékkal növekedhetett a GDP a harmadik negyedben.

Varga azt mondta: a jövő évi optimizmust az erősíti, hogy a kormány egy jó állapotú gazdaságot hozott létre az elmúlt 3 év konszolidációja után.

"Növekednek a munkahelyek, stabilizálódik a gazdaság, kisebb mértékű az adósságunk, az infláció mértéke történelmi mélyponton van. Mindezek azt mutatják, hogy jövőre - ha nem is lesz kolbászból a kerítés -, de sokkal jobb helyzetben lesz az ország, mint idén" - fogalmazott a tárcavezető.

Szólt arról, hogy az alacsony infláció jó a családoknak, háztartásoknak, mert az áremelkedés ellen nagyon nehezen tudnak csak védekezni az emberek. Ebből a szempontból örömteli ténynek nevezte, hogy 1 százalék alá csökkent a magyar infláció mértéke. "Ez azt jelenti, hogy a forintunk az igenis egy szilárd, jó, értékálló pénzzé kezd válni" - mondta Varga Mihály.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.