A lízing intézményének újraszabályozásánál is megfigyelhető az a jogalkotói törekvés, hogy a korábbinál életszerűbb szabályokkal, a magánjogi viszonyok szélesebb spektrumát felölelve erősítse a jogbiztonságot, ugyanakkor a kialakult joggyakorlat hiánya miatt mindez bizonytalanságot is hordoz magában, mivel pénzügyi lízing definíciója a korábbinál tágabb értelmezést tesz lehetővé.
Az új polgári jogi kódex hatálybalépése előtt a számviteli törvény és a hitelintézetekről szóló törvény (Hpt.) alapvetően azzal különböztette meg az operatív lízingtől a pénzügyi lízinget, hogy a futamidő végén a lízingtárgy tulajdonosává válhat-e a lízingbevevő. Az új Ptk.-ban ez már csak egyike a három lehetséges kritériumnak, amelyek közül elegendő egynek teljesülnie, hogy az adott ügylet pénzügyi lízingnek minősüljön. A pénzügyi és az operatív lízing könyvelése és adókezelése eltérő, ezért egy átminősítés esetén a könyvelés és a kiállított számlák is hibásak lesznek, és ez nem csak a lízingbe adóra, de a lízingbe vevőre nézve is hátrányos következményekkel járhat.
Fontos azonban kiemelni azt is, hogy az üzleti világnak nem változott azon igénye, mely szerint minden szükséges eszközt a vállalkozás sikerének biztosítása érdekében kíván használni, ez azonban nem jelenti azt, hogy azok tulajdonosává is akarna válni. A folyamatosan fejlődő technikai világban nem lenne szerencsés ugyanis, ha egy vállalkozás nem tudná rugalmasan változtatni, rendszeresen cserélni például technikai berendezéseit, viszont az átminősítés elkerülése érdekében nem lesz elegendő a jövőben csupán azt bizonyítani, hogy nem áll szándékában a bérbe vevőnek a tulajdonszerzés.
Jelentős gyógyír lehet a lízingszabályozás okozta fejfájásra, ha az adózók még az adóhatósági ellenőrzések megkezdése előtt megvizsgálják a már meglévő- és újonnan kötendő lízing szerződéseiket, a jogalkotó pedig a helyes jogalkalmazási gyakorlat kialakításához, illetve a Hpt. és az új Ptk. részben eltérő definíciójának megfelelő alkalmazásához iránymutatást ad.
