BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az USA a legversenyképesebb gazdaság, Magyarország javuló tendenciát mutat

Az Egyesült Államok megtartotta első helyét a svájci IMD üzleti főiskola World Competitiveness Center intézetének 2014-es globális versenyképességi indexében (World Competitiveness Index, WCI). Magyarország két hellyel előrébb került.

Az európai országok összességében feljebb kerültek a skálán, elsősorban a gazdaság fokozatos élénkülésének a hatására.

A 2014-es Top 10 második helyén továbbra is Svájc áll, ugyanakkor a tavaly még harmadik Hongkong a negyedik helyre csúszott vissza, míg az ötödik helyről a harmadikra rukkolt elő Szingapúr.

Az első tízben öt európai ország van: Svájc (2.), Svédország (5.) Németország (6.), Dánia(9.) és Norvégia (10.). Magyarország a 60 országot összefogó tanulmány mutatójában a 48. helyre került, két helyet javítva tavalyhoz képest.   

Összességében elmondható, hogy drámai változás nem történt tavalyhoz képest. Ukrajna például a lista 49. helyén maradt, közvetlenül Magyarország után, miközben Oroszország javítani tudott, a 2013-as 42. helyről a 38-ra lépett elő.

A sereghajtó hat ország Szlovénia (55.), Bulgária(56.), Görögország(57.), Argentína(58.), Horvátország (59.) és Venezuela (60.). A svájci Lousanne-ben működő IMD gazdasági főiskola 1989 óta állítja össze négy fő értékelési kategóriában több mint 300 kritérium figyelembe vételével 60 ország adatainak bevonásával a világ versenyképességi ranglistáját.

A négy értékelési kategória a gazdaság állapota, a politikai irányítás hatékonysága, a magángazdaság teljesítménye és az infrastruktúra minősége.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.