BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: a magyarok dolgozni akarnak

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a kiemelkedő második negyedéves GDP-adatok végső magyarázata, hogy a magyar emberek akarnak dolgozni.

A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a bruttó hazai termék 3,9 százalékos növekedéséről szólva kijelentette: amíg az emberek dolgozni akarnak, az eredmények jönni fognak.

Orbán Viktor szerint mivel Magyarország is egy válságövezethez tartozik, az államnak kiegészítő munkalehetőséget kell biztosítania, ha kell, több százezer munkahelyet kell létrehoznia. 

Elmondta: 2010-ben 1,8 millió dolgozó ember fizetett adót Magyarországon, jelenleg viszont a számuk 4,1 millió. Hozzátette: ezt még javítani kell, a munka alapú társadalomból még sokan kimaradnak, el kell érni, hogy 5 millióan dolgozhassanak az országban.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Oroszországgal szembeni gazdasági szankció politikája ellentétes a magyar nemzeti érdekkel.

A kormányfő pénteken a műsorban azt is mondta, egyetért Robert Fico szlovák miniszterelnökkel abban, hogy a Nyugat által szorgalmazott szankció politikája "többet árt nekünk, mint az oroszoknak". "Lábon lőttük magunkat" - fogalmazott.

Orbán Viktor elmondta: keresi a partnereket ahhoz, hogy változtasson az Európai Unió ezen politikáján. A kormányfő szükségesnek nevezte egy olyan konferencia összehívását, amelyen az unió és Oroszország megtárgyalja együttműködése jövőjét, távlati terveit, amelyek között fontos kérdést jelent Ukrajna is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.