BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehéz év áll előttünk

Magyarország idén sem lesz könnyű helyzetben: a gazdaság várhatóan lassabban növekszik, mint tavaly, és a külföldi tőke kezd elpártolni tőlünk, több nagy banknál, cégnél is új kézbe került vagy kerül a gyeplő. A Világgazdaság mai évindító konferenciájának címe éppen ezért nem véletlenül lett „Átrendező piacok, új tulajdonosok”

Az idei évben jóval lassabban növekedhet a magyar gazdaság, mint tavaly, amikor 3 százalék felett nőtt a GDP. Néhány egyszeri hatás még most is segíti a bővülést, a visszafogottabb GDP-növekedés azonban nem lesz meglepetés a kabinet számára sem, hiszen a Nemzetgazdasági Minisztérium 2,3 százalékos bővüléssel számol az idei évre. A Világgazdaság által összegyűjtött kutatócégek és nemzetközi szervezetek előrejelzésnek mediánjából – és átlagából is – éppen ekkora növekedés adódik, vagyis kincstári optimizmusról nem lehet beszélni. A növekedési előrejelzések 2 és 2,6 százalék között szóródnak.

A növekedés szerkezete hasonló lesz a tavalyihoz: a belső kereslet dinamikusabb bővülése várható, a nettó export azonban nem fog érdemben hozzájárulni a növekedéshez. A belső keresletet viszont elsősorban már nem a beruházások húzhatják – amelyet az uniós pénzek gyorsuló lehívása és a jegybanki hitelprogram pörgetett fel –, hanem a fogyasztás. A rendkívül alacsony infláció segíti a reálbérek emelkedését, és a devizahitelesek is jól járnak a forintosítással, ami szintén a fogyasztás emelkedését vetíti előre. (Az alacsony költségvetési hiánycél miatt a fiskális politika elméletileg nem tudja támogatni a növekedést.)

Az olajárak hanyatlása is segíthet alacsonyan tartani a fogyasztói árindexet, ennek pedig monetáris politikai következményei is lehetnek. A Magyar Nemzeti Bank az elemzői várakozások szerint az idei első negyedévben akár újra is indíthatja a tavaly nyáron lezárt kamatcsökkentési ciklusát a túlságosan alacsony infláció miatt, ebben pedig az sem fogja megakadályozni, hogy a svájci árfolyamküszöb eltörlése miatt megnőtt a forint volatilitása. A kamatcsökkentésnek azonban már csak visszafogott hatása lehet a növekedésre, hiszen a 2,1 százalékos szintről már csak kissé mérséklődhet a kamat. Ennél nagyobb hatása lehet annak, ha megvalósulnak Nagy Márton MNB-igazgató szavai, aki szerint az Európai Központi Bank mennyiségi lazítási programja után el lehet gondolkozni a jegybanki hitelprogram kiterjesztésén.

Külső kockázatok között az eurózóna lassulását – és esetleges deflációba süllyedését –, valamint az orosz-ukrán konfliktust érdemes kiemelni, hiszen ezeknek az alakulása szinte teljesen kiszámíthatatlan. Érdemes azonban egy pillantást vetni a hazai kockázatokra is, hiszen a vállalatoknak itthon továbbra is egy bizonytalan környezetben kell működniük. Erre utal, hogy a külföldi tőke már nem jön az országba, hanem inkább távozik innen, pedig a felzárkózáshoz elengedhetetlen ennek a beáramlása. A tavalyi évben a nettó külföldi tőkebefektetések a GDP közel 1 százalékával csökkenhettek, és az idei évben is tőkekiáramlás lehet az UniCredit tanulmánya szerint. Igaz, csak fele akkora, mint tavaly.

Ezt azonban erősítheti, ha a kormány intézkedései elriasztják, sőt, kiszorítják a külföldi vállalatokat. Elég csak a kiskereskedelmi vállalatokra kivetett magas terhekre, vagy például a világ minden táján támogatott megújuló energia terjedésének megnehezítésére (a napelemek megadóztatására) gondolni. Ismét esély van arra, hogy az üzleti terveket év közben most is át kell majd írni?

Várt felett a növekedés

Számos bizonytalanság miatt nagy volatilitást várunk a magyar piacon az idei évben, miután a nemzetközi gazdaság minden rezdülésére nagyon érzékenyen reagálunk – mondta a Világgazdaságnak Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója. Szerinte pozitív hatással lehet a hazai piacra Magyarország korábban többször beharangozott és várható felminősítése. A bóvli kategóriából való kiemelésre okot adhat az infláció alacsony szinten stabilizálódása mellett az államháztartás egyenlegének a javulása, illetve a gazdaság várakozások feletti növekedése – fejtette ki. Kevésbé fogja befolyásolni a hitelminősítőket az, hogy az államadósság csökken-e.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.