Csúnyább számok szép köntösben

Tavaly 829,1 milliárd forint volt a kormányzati szektor hiánya, ami a GDP 2,6 százalékát tette ki – tette közzé a KSH az uniós metodika szerint kiszámolt deficitmutatót. A hiány három éve a maastrichti 3 százalékos kritérium alatt van, és minden előrejelzés szerint ott is marad, igaz, hogy az elmúlt három évben (és tavaly is) valamelyest növekedett, de az idén már csökkenhet kissé. A deficit kissé meghaladja ugyan az előzetes várakozásokat (a kedvező pénzforgalmi adatok nyomán ennél kisebb számra számított mindenki), de a tervezett 2,9 százalékos szint alatt marad.

A Nemzetgazdasági Minisztérium nem is felejtett el ünnepelni, közleményük szerint a hiány mérséklését „a vártnál is kedvezőbben alakuló gazdasági folyamatok tették lehetővé, ami jelentős részben a Kormány tudatos és következetes politikájának köszönhető”. Más kérdés, hogy a további hiánycsökkentésre jó alapot adó folyamatok között sorolják fel az elsődleges egyenleg mérséklődését (a GDP 1,5 százalékára az előző évi 2,1 százalékról), ami azért inkább aggodalomra okot adó folyamat. A kamatkiadások nélkül számított egyenleg ugyanis 2012 óta pozitív, viszont folyamatos mérséklődése és a hiány emelkedése együtt annyit jelent, hogy a kormány egyre kevésbé takarékos. Az elmúlt két év ebből a szempontból úgy írható le, hogy a kabinet nem csak a kamatkiadásokon elért megtakarításoknál költött többet, de azon felül is egy kicsivel.

Az adatokat ráadásul tovább csúfítja, hogy a növekvő hiányt és a csökkenő elsődleges egyenleget az újraelosztás és a jövedelemcentralizáció emelkedése kísérte. A bevételek 7,3 százalékkal növekedtek, ami a mínusz 0,2 százalékos infláció és 3,6 százalékos növekedés mellett akkor is szép eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy brutálisan gyorsan emelkedett a nominális GDP (a számításánál használt árindex – a GDP-deflátor – értéke ugyanis rendkívül magas volt). Az NGM közleményében nem is felejti el felhívni a figyelmet arra, hogy a bevételek GDP-arányosan alig növekedtek, a jövedelemcentralizáció csak a nemzeti össztermék 47,6 százalékára nőtt, ami szinte elhanyagolható az egy évvel korábbi 47,5 százalék után. Más kérdés: ezzel Magyarország jóval az uniós átlag feletti elvonási szintet állított be, és immáron a nyolcadik legnagyobb elvonást alkalmazó állam Európában. A hagyományosan magas elvonást alkalmazó északi országokon kívül csak Franciaország, Belgium és Ausztria van előttünk – a versenytárs régiós országok 40 százalékos, vagy az alatti szinteknél járnak.

A nemzetgazdasági tárca leginkább az uniós pénzek beáramlásával magyarázná a bevételek növekedését, de azért hozzáteszi, hogy az adók- és járulékok növekedéséből is származott többlet. Nem is kevés. Az adócentralizáció 38,5 százalékos volt, a legnagyobb mértékben a fogyasztást terhelő adók emelkedtek, áfából közel 12 százalékkal, 318 milliárd forinttal volt tavaly nagyobb a bevétele az államháztartásnak. Ezt részben magyarázza a fogyasztás növekedése is, de még inkább a trafikrendszer átalakításából és az online pénztárgépek bekötéséből adódó fehérítő hatás. Itt aztán az adóterhelés valójában nem nőtt (hiszen nem volt emelés), csak a bevétel. A jövedelemadóknál viszont lassan, de folyamatosan emelkedik az elvonási szint: ma már a GDP-nek ugyanúgy a 19,8 százalékát teszi ki a jövedelmeket terhelő elvonások (a járulékokkal együtt), mint 2009-ben.

A kiadásoknál egy picit kedvezőbb a kép, hiszen a legnagyobb mértékben – 25 százalékkal – a beruházási költések emelkedtek. Ezt részben az elhíresült stadionépítések magyarázzák, másfelől viszont az uniós hajrá: vagyis itt adódhat a kormányzatnak mozgástere. Kedvezőtlenebb a kormányzatra nézve, hogy a folyó kiadások is jelentősen megugrottak (közel 280 milliárd forinttal), ami annyit jelent, hogy egy infláció-mentes környezetben is többet fordított saját működtetésére az állam. A munkabérekre fordított kiadások 342 milliárd forinttal, 11,4 százalékkal haladták meg az előző évi szintet, amit nehéz pusztán a pedagógusok életpálya-modelljének bevezetésével magyarázni. Az állam egy területen spórolt a kamatkiadásokon kívül. (Ez utóbbiak 3,1 százalékkal csökkentek). A pénzbeli társadalmi juttatások alig 1,1 milliárd forinttal növekedtek tavaly – annak ellenére, hogy a kormány – a korábbi, kissé túlbecsült inflációs jóslatnak megfelelően – emelte az időskori ellátások értékét. Ez szabad fordításban annyit jelent, hogy a reálnyugdíjak emelkedését a szociális segélyekből fedezte a magyar állam.