Magyar gazdaság

Nem volt központi téma az orosz embargó Szentpéterváron

Nem volt központi téma az orosz élelmiszerembargó a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon annak ellenére, hogy az Európai Unió kilátásba helyezte az Oroszországgal szembeni szankciók meghosszabbítását - nyilatkozta pénteken az MTI-nek Budai Gyula miniszteri biztos.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa elmondta, hogy a rendezvényen sem Arkagyij Dvorkovics orosz miniszterelnök-helyettes, sem pedig Alekszandr Tkacsov új orosz mezőgazdasági miniszter előadásán nem hangzott el, hogy ha az fenntartja a szankciókat, akkor Oroszország is további lépéseket tesz.  

A miniszteri biztos inkább optimista hangulatot és pozitív kommunikációt tapasztalt a fórum panelbeszélgetésein, mind az orosz kormány képviselői, mind Vlagyimir Putyin államfő részéről.

Az orosz politikusok azt hangsúlyozták, hogy Oroszország gazdasága a szankcióktól függetlenül növekszik és növekedni fog. Annak ellenére, hogy az Európai Unió és Oroszország közötti áruforgalom több mint 7 százalékkal csökkent. Ez a forgalom ugyanakkor az Egyesült Államok és Oroszország között 7 százalékkal nőtt. Erre alapozva hivatkoztak Szentpéterváron a gazdasági növekedésre. A szankciók legnagyobb vesztese tehát az Európai Unió - vélekedett Budai Gyula.

A miniszteri biztos elmondta, a fórumon az orosz vezetők azt is kijelentették, hogy Oroszország 10 éven belül önellátó lesz agrártermékekből. Az új orosz mezőgazdasági miniszter közlése szerint sertéshúsból 85 százalékban hazai termékekkel elégítik ki az orosz piacot, baromfi termékek esetében pedig már külső piacokat keresnek a felesleg terítésére.

Budai Gyula ezt ugyanakkor vitatja, minthogy Oroszországot 2013-ban és 2014-ben jelentősen sújtotta az afrikai sertéspestis, ami miatt jelentős állatállományt kellett elpusztítani. Az Európai Unió által alkalmazott szankciók pedig jelentős visszaesést jelentettek az innovációban, illetve a különböző technológiák átvételében Oroszország számára.

A miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy a magyar-orosz áruforgalom tavaly 14,3 százalékkal csökkent, az idei első 3 hónapban pedig mintegy 50 százalékkal esett vissza. Nemcsak agráripari exportunk, hanem a gyógyszeripari cégek is megsínylették a rubel árfolyam ingadozását, jelentős veszteségeket szenvedtek, és ez az Oroszországban lévő magyar pénzintézetnek is kárt okozott - mondta.

Az MTI kérdésére, miszerint a szentpétervári fórumon tapasztalt optimista hangulat, és az orosz elnök által hangsúlyozott szándék a Nyugattal, és az Európai Unióval való együttműködés folytatására jelenti-e azt, hogy Magyarország számára is jók az esélyek az Oroszországgal való együttműködés folytatására, a miniszteri biztos kifejtette: nem véletlen, hogy Magyarországgal együtt az orosz hatóság három uniós országban, azaz még  Görögországban és Cipruson végzett ellenőrzést. Az sem volt véletlen, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök felszólalt a szentpétervári fórumon, Putyin beszédét követően.

Budai Gyula azt mondta, ő maga eléggé biztos abban, hogy a EU az év végéig fenntartja a szankciókat Oroszországgal szemben, és mint vezető orosz politikusok a múlt héten már kijelentették, Moszkva is megteszi majd a megfelelő válaszlépéseket. Budai Gyula szerint ez azt jelenti, hogy az orosz vezetés meg fogja hosszabbítani az uniós élelmiszer-embargót.

Tavaly augusztus 6-án Putyin orosz elnök az Európai Unió tagállamaiból, valamint Norvégiából, Kanadából, az Egyesült Államokból és Ausztráliából egyebek között a marha-, disznó, és csirkehúsra, valamint gyümölcsökre, sajtokra, tejtermékekre vonatkozó behozatali tilalmat rendelt el.

gazdasági fórum orosz embargó Európai Unió
Kapcsolódó cikkek