BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EFSF a görög helyzetről: a nemfizetés csődesemény

A Görögországnak folyósított hitelek jelentős részét adó Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus (EFSF) álláspontja szerint csődeseménynek minősül, hogy Görögország nem fizetett időben a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) - közölte szerdán az alap.

Az eurózóna mentőalapjaként létrehozott EFSF tudatta azt is, hogy ha az IMF igazgatótanácsa megerősíti a törlesztés elmaradását, az az IMF-fel közösen folyósított EFSF-hitelekre nézve is csődeseménynek számít.

Az EFSF vezérigazgatója erről még szerdán tájékoztatni fogja az eurózóna pénzügyminisztereit, és a három lehetséges lépés közül javaslatot tesz majd valamelyikre. Vagy felmondják Athénnal a hitelszerződést, és azonnal követelik a teljes tartozást, vagy ebben a konkrét esetben visszavonhatatlanul lemondanak erről a jogukról, vagy pedig elhalasztják a döntést.

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a brüsszeli testület a harmadik lehetőséget támogatja, hogy az EFSF egyelőre ne éljen a szerződésből fakadó jogaival, egyelőre ne hozzon döntést.

Az első lehetőség gyakorlatilag a kegyelemdöfést adná meg a súlyos pénzhiánnyal küzdő Görögországnak. Az EFSF - rajta keresztül gyakorlatilag az eurózóna tagállamai - Athén messze legnagyobb hitelezője, 2012 óta 130 milliárd euró kedvezményes kölcsönt folyósított Görögországnak, ami a hellének bruttó hazai termékének csaknem háromnegyede. Emellett valószínűleg végleg elzárná annak lehetőségét, hogy Görögország az euróövezet immár intézményesített mentőalapjából, az Európai Stabilitási Mechanizmustól további forrásokhoz jusson, ahogyan arról a görög kormány tárgyalni szeretne.

Miután Athén a pénzpiacokról nem tud pénzhez jutni, az IMF-től sem, amíg nem rendezi hátralékát, az ESM-támogatás lehetőségének elvágása gyakorlatilag a görög állam külső finanszírozási forrásainak végletes leszűkítését jelentené.

Hitelminősítők már a múlt héten közölték, hogy ők nem tekintik csődeseménynek, ha Görögország nem fizet az IMF-nek, mert számukra csak a magánhitelezők felé fennálló kötelezettségek teljesítése számít, a hivatalos, államközi hitelek késedelembe esése nem.

A Görögország rendelkezésére bocsátott második mentőprogram kedden véget ért, meghosszabbítását az eurózóna pénzügyminiszterei kedd este végleg elutasították, miután hónapokon át nem sikerült megállapodni Athénnal a cserébe meghozandó reformintézkedésekről. Dombrovskis elmondta, hogy ennek kifutásával Görögországnak új megállapodást kellene kötnie, új feltételekkel. Elmondta ugyanakkor, hogy a bizottság ajtaja nyitva van, készek tárgyalni, de a megállapodáshoz a görögök részéről is konstruktív hozzáállásra van szükség.

Dombrovskis kijelentette: bármi történjék is Görögországban, meggyőződése, hogy a gazdasági és monetáris unió képes megbirkózni a következményekkel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.