A pánik törte le az olaj árát

A képlékeny piaci helyzetben az elemzői vélemények is eltérnek arról, vajon az általános piaci pánik ragadta-e magával az olaj árát, avagy mélyebb összefüggések áldozatává vált-e a nyersanyag. A múlt héten kibontakozó, hétfőn pedig drámaian kiteljesedő tőzsdei zuhanás nyomán az olaj hordónkénti ára hatéves mélypontra, 45 dollár alá esett vissza. Az északi-tengeri Brent ára a 42, az amerikai WTI 38 dollár körüli szintig zuhant, ahonnan aztán a tőzsdei felívelés nyomán kedden felfelé mozdult el. Mindkét fajta bő három százalékkal drágult. Ám a Brent így is harminc százalékot veszített az árából május óta, és hasonló arányban süllyedt az amerikai alapfajta ára is. Ennek oka a túlkínálatban keresendő, és abban a feltételezésben, hogy az atomalku megkötése után valamikor a jövő év elején Irán felújítja a kivitelét. Szerepet játszott az olaj árának alakulásában az amerikai kamatemelési várakozások miatt erősödő dollár is. Ám a piaci pánik megtépázta a dollár árfolyamát, így egyre több elemző véli úgy, hogy a Kína miatt is nagymértékben romló világgazdasági kilátások okán halasztódik a szeptemberre-decemberre várt amerikai jegybanki döntés. Ha a dollár emiatt gyengülne, akkor az olaj ára persze emelkedhetne.

A tényleges piaci viszonyok inkább ezt az eshetőséget vetítik most előre. Ám az iparágat figyelemmel követő Wood Mackenzie kutatói úgy látják: most nem a túlkínálat nyomja le az árat, hanem az az aggodalom, hogy a kereslet nem bővül a várt mértékben. Ha Kína lassít, az kihat Ázsiára, s mérséklődhet az olaj iránti kereslet. Nem mellékes szempont, hogy az olajtársaságok szeptemberben mérlegelik a 2016-os beruházásaikat, és míg eddig arra számítottak, hogy az olaj átlagára jövőre 65 dollár körül mozoghat, most átírhatják a terveket negyvendolláros szintre. A Morgan Stanley és a Standard Chartered elemzői viszont azzal érvelnek, hogy az olaj ára túlságosan is nagyot zuhant, s a jelenlegi piaci viszonyok egyáltalán nem támasztják alá az árfolyamatokat. A Goldman Sachs pedig azt jelzi: Kína idén feltölti az olajtartalékait. Valóban, januártól júliusig a szokásos szükségletnél napi félmillió hordóval többet vásárolt Kína. A múlt hónapban pedig 17 százalékkal ugrott meg az üzemanyag-fogyasztás.

A kontraktusok kezdetén és lejáratakor érvényes árak különbsége is csökken, ami a túlkínálat mérséklődésére utal. A Brenthez mint viszonyítási alaphoz képest egyes regionális fajták árai is közeledtek, ez pedig arra utal, hogy az ázsiai kereslet egyáltalán nem apad.

Ennek ellenére Irán és Algéria rendkívüli OPEC-értekezlet összehívását sürgeti. Főként Teherán nem támogatta azt a tavaly ősszel megmerevedett szaúdi álláspontot, hogy a piaci részesedés fenntartásának érdekében fel kell pörgetni a kitermelést, hagyni az árakat csökkenni, és ekként megpróbálni nehéz helyzetbe hozni az amerikai és a kanadai palavállalkozásokat, amelyek nagyban hozzájárultak a globális túlkínálat kialakulásához.

Az alacsony ár miatt kétségkívül szenvedő amerikai termelők erőteljes nyomást fejtenek ki az amerikai törvényhozásra, hogy a hetvenes évek olajhiányos időszakában bevezetett exporttilalmat oldják fel. Most két demokrata szenátor, Harry Reid és Bob Menendez is készségét fejezte ki, hogy áldását adja e politikai fordulat végrehajtására, amelyet a republikánusok egyébként szorgalmaznak. A legfontosabb indok, hogy a nukleáris megállapodás után nem kellene Iránt kedvezőbb helyzetbe hozni, mint az amerikai termelőket, illetve az ország kivitelét ellensúlyozni lehetne amerikai forrásból, különösen a szövetségesek számára. A jelenleg napi kilencmillió barrelre rugó amerikai kitermelés napi félmillió hordóval bővülhetne, majdnem annyival, mint amennyi Iránból többletként várható, a szankciók feloldása utáni időszakban.