Lassulhat a magyar növekedés
A Központi Statisztikai Hivatal holnap teszi közzé a GDP második negyedévi adataira vonatkozó első becslését. Balatoni András, az ING vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az első negyedévhez képest a termelésben lassulás látszott az utóbbi hónapokban, ez pedig megmutatkozik mind az ipari termelés, mind a kiskereskedelem, mind pedig az építőipar adataiban. A szakértő ezek alapján negyedéves összevetésben a növekedés lassulását várja. Emlékeztetett arra, hogy idén január-márciusban a megelőző, a tavalyi negyedik negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékos volt az emelkedés, a második negyedévben ennél alacsonyabb lehet véleménye szerint a bővülés.
Az ING elemzője arra is felhívta a figyelmet, hogy a bázis is elég magas - a tavalyi második negyedévben ugyanis egy százalékkal nőtt éves összevetésben a GDP - , ami miatt az előző negyedévi, 3,5 százalékos éves növekedés után a második negyedben gyengébb lehetett a bővülés, 2,8-2,9 százalékos.
Balatoni András hozzátette, hogy a mezőgazdaság felfelé mutató kockázatot jelent, súlya azonban alacsony.
Az elemző szerint bár sokan arra számítottak, a belső fogyasztás lesz a növekedés fő hajtóereje, ez nem látszik beigazolódni. Hiába nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a belső fogyasztás nem nőtt olyan dinamikusan mint azt várták; a kiskereskedelmi forgalom növekedése inkább a fehéredésből adódhatott meglátása szerint.
Balatoni András úgy vélte, a nettó export továbbra is fontos húzóereje lehet a gazdasági növekedésnek. Kiemelte: az első negyedévesnél gyengébbre várt második negyedéves bővülés egész éves előrejelzésüket nem befolyásolja, továbbra is 3,2 százalékos GDP-növekedést várnak 2015-re.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője egész éves átlagban 3,1 százalékos gazdasági növekedésre számít. Véleménye szerint a GDP alakulását nagyban befolyásolja majd a második negyedévben mért nagy külkereskedelmi többlet és a háztartások fogyasztása révén bekövetkezett kiskereskedelmi forgalom bővülés is.
A GDP alakulása szempontjából a beruházások azonban kockázati tényezők lehetnek - tette hozzá. Kiemelte, a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar is hozzájárulhatott a növekedéshez.
Németh Dávid a második negyedévben az elsőhöz képest lassulásra számít, 0,7 százalékra becsülte a növekedés ütemét. Az elemző szerint az előző év azonos időszakához képest az idei második negyedévben 3,2 százalékos bővülés várható.


