BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassuló gazdasági növekedést vár idén a GKI

A magyar gazdaság bővülése a tavalyi 3,6 százalékos, illetve az idei első negyedévi 3,5 százalékos ütem után idén 2,7 százalék körül lehet – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzésében. 2015. április–május folyamán a legtöbb ágazat dinamikája csökkent az első negyedévhez képest, az iparban és az építőiparban 2 százalékponttal, a kereskedelemben 1 százalékponttal. Euróban számítva az export növekedési üteme 4 százalékponttal volt kisebb. Az iparban és az építőiparban az előző hónaphoz viszonyított termelési volumen is csökkent.

Bár a reáljövedelem növekedési üteme idén a tavalyi 3 százalékról idén 2-2,5 százalékra mérséklődik, a fogyasztás bővülése 1,6 százalékról 2,5 százalékra emelkedik, részben a devizahitesek tehercsökkenése, részben a külföldön dolgozók hazautalt jövedelme nyomán. A beruházások viszont az EU-támogatások tavalyi csúcsa után idén csak stagnálnak.

Az alkalmazottak száma 2015 első öt hónapjában 2,7 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, de a költségvetési szektorban csak 0,3 százalék volt a bővülés. A közmunkások nélkül számolva 0,9 százalékkal nőtt a foglalkoztatás, a közmunkások létszáma az első négy hónapban elmaradt az egy évvel korábbitól (tavaly a választás előtti időszakban volt magas a szint – emelte ki a GKI). A vállalkozásoknál dolgozó alkalmazottak száma az első negyedévben 3,6 százalékkal emelkedett, ezt április–májusban 2,5 százalékos ütem követte.

A magyar árszínvonal 2014 áprilisától idén májusig szinte mindig csökkent, májusban azonban 0,5 százalékos, júniusban pedig 0,6 százalékos év/éves áremelkedés volt; éves átlagban legfeljebb néhány tizedszázalékkal emelkedő árszínvonal várható a GKI szerint. A jegybank 2012 nyarától szinte folyamatosan csökkenti az alapkamatot – mutatott rá az előrejelzés –, a jelenlegi 1,35 százalékot azonban tartósnak gondolják. A forint trendszerűen gyengül, a második fél évben 310-315 forintos euróárfolyam várható. Ebben szerepe lehet annak is, hogy az MNB várhatóan minél később akarja megkezdeni az amerikai Fedet kényszerűen követő kamatemelési ciklusát. A hitelminősítők egyelőre legfeljebb pozitív kilátásokkal tették vonzóbbá a magyar kockázati besorolást, a befektetői kategóriába való átsorolás többségüknél 2016-ra csúszhat.

Költségvetési szempontból jól indult 2015, a nyár elején törvénybe iktatott többletkiadások, az új, például a migrációval összefüggésben elhatározott ráfordítások, egyes adófajták, támogatáskifizetések uniós felfüggesztése viszont feszültségeket valószínűsítenek. A kormányzat azonban – akár évközi kiigazításokkal, az adósságállomány kreatív beállításával – valószínűleg képes lesz az előirányzott 2,4 százalékos államháztartási hiányra, valamint a GDP-arányos adósság mintegy 0,5 százalékpontos csökkentésére.

A folyó fizetési és tőkemérleg aktívuma tavaly után idén is várhatóan 8 milliárd euró körüli lesz. A beérkező uniós támogatások ugyan 4 milliárd euróról 2 milliárd euróra csökkennek, de ezt a külkereskedelmi aktívum bővülése ellensúlyozni tudja: tavaly a behozatal 1,3 százalékponttal meghaladta a kivitel dinamikáját, idén azonban az export lesz 1,5 százalékponttal gyorsabb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.