Magyar gazdaság

Rekordszámú, 2 millió felajánlás érkezett az szja 1 százalékára

Többet ér az szja 1 százalék és többen is rendelkeztek róla az idén, így 10 százalékkal bővült a civileket illető adóhányad összege. Az szja 1 százalék élmezőnye változatlan, a profi kampányeszközöket hagyományosan jól használó civilek szerepeltek jól az idén is, első helyen pedig ismét a Heim Pál Kórház áll – így összegzi az idei adóbevallások tapasztalatait a Human Dialog elemzése.

7,85 milliárd forintot juttatnak a civilszervezetekhez az adófizetők az idén, a kiugró, bő 10 százalékos növekedés mögött több tényező kedvező alakulása áll. Egyrészt idén csaknem 100 ezerrel több adófizető gondolt a civilekre bevallása elkészítésekor, a felajánlók száma így első alkalommal átlépte a 2 millió fős határt – ez talán a legfontosabb és leginkább örvendetes hír a által idén is szeptember közepén publikált, az szja 1 százalék eredményekről szóló jelentésben, hívja fel a figyelmet Miha Tamás, a civil kommunikációra szakosodott Human Dialog ügyvezetője.

Másrészt ez az 1 százalék az idén érezhetően többet ér, megtörve a 2010-es adócsökkentések óta tartó csökkenő trendet. A NAV statisztikái a magánszemélyek jövedelmeinek 7,6os bővülését mutatják. Egy adófizető rendelkezése nyomán átlagosan most 3.868 forint jut a civilekhez, míg tavaly csak 3.680 forintot ért egy 1 százalékos felajánlás, igaz, az összeg még így is jócskán elmarad az adócsökkentés előtti csaknem 6.000 forintos átlagértéktől. 2 millió leadott rendelkezés esetén pedig már az átlag 100 forintos elmozdulása is 200 milliós plusz forrást jelent a civilszférának.
Az szja 1 százalékból profitálók élmezőnyében a megszokott nevek szerepelnek, olyannyira, hogy a lista első 13 helyén pontosan ugyanazok állnak, mint tavaly, köztük csak kisebb-nagyobb helycserék történtek. A 25 ezer civilszervezetet számláló mezőnyből a legnagyobb 13-ak a teljes 1 százalék torta egy hetedét kapják, 1,13 milliárd forinthoz jutva idén, ami 17 százalékkal múlja felül a hasonló tavalyi számot, tehát növekedésük is átlagon felüli volt.

A 20 milliónál több szja 1 százalékos felajánlást kapó civilek közül a legnagyobb sikert 2015-ben az 57 százalékos emelkedést produkáló és 22,7 millióhoz jutó Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány érte el, őket 46,7 százalékos bővüléssel 26 milliót szerezve a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány követi. A lista élén állók közül az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kampányolt legsikeresebben, 37 százalékkal több felajánlást szerezve 93 milliót gyűjtött, ez az 5. legnagyobb összeg az idén. Az előző évben komoly visszaesést elkönyvelni kénytelen Gyermekrák Alapítvány is újra növekedni tudott, csaknem 79 milliót kaptak most. A civilszakértő következtetése egyértelmű: továbbra is a súlyos, krónikus betegségekkel küzdő gyermekek gondozását célul tűző civilszervezetek képesek leginkább megszólítani a magyar adófizetőket.

Az 1 százalék lista élmezőnyében a többség idén növekedést könyvelhetett el, de akadnak vesztesek is. A kritikus médiamegjelenések kereszttüzében működni kénytelen Országos Állatmentő Alapítvány 14 millióval kap kevesebbet, csaknem kétharmadára esett így a támogatása. Biztosan más okok állnak a 2015-ben teljesen megújult kreatív koncepcióval kampányoló, a tavalyi 38 helyett idén csak 28 milliót szerző SOS Gyermekfalvak 25 százalékkal rosszabb eredménye mögött. A top20 mezőnyben az egyetlen felnőtt egészségüggyel foglalkozó szervezetként továbbra is előkelő helyen áll az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, idén azonban nekik is 9 százalékos csökkenéssel kellett szembesülniük, ami a korábbi dobogós helyezés elvesztését jelentette számukra.

Kimagaslóan jól szerepelt a felajánlásokat az atlatszo.hu weboldal működtetésének támogatására felhasználó Asimov Alapítvány, több mint megháromszorozva szja 1 százalék eredményét, 16,7 millió forintot szerzett az idén, és ezzel a top50 szervezet közé került. A Klubrádió és az ATV finanszírozására hívatott Szabad Sávért (+40 százalék, 28 millió Ft) és Gondolat Jel (+55 százalék, 15 millió Ft) alapítványok szintén átlagon felül gyarapodnak az 1 százalékból most.

Miha szerint az szja 1 százalék már említett koncentrálódása mögötti legfontosabb mozgatórugó az, hogy az adófizetők évről évre hajlamosak az 1 százalék gyűjtésben eleve jól szereplő civilek javára rendelkezni, ám az idén még egy faktor erősítette a hatást. Jogszabályi változások nyomán ugyanis lényegesen szűkült a felajánlások fogadására jogosult nonprofitok köre, a korábbi 31 ezer helyett 2015-ben csak 25 ezer civilszervezet indulhatott az adófizetők kegyeiért. A változás jelentősége mégis korlátozott, hiszen a felajánlások ¾-ét így is a legjobban szereplő 6.000 civilszervezet szerzi meg.

 

szja 1 százalék felajánlás
Kapcsolódó cikkek