BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A megbízhatók kedvezményével mindenki egyetért

Mintegy 140 ezer vállalkozás lehet majd megbízható adózó – közölte Tállai András adózásért felelős államtitkár az adócsomag szerdai általános vitájában, hangsúlyozva, hogy a tervezet célja az adminisztráció csökkentése. A múlt héten benyújtott kormányzati javaslat intézkedéseivel az ellenzéki pártok is nagyjából egyetértettek, legfeljebb csak kevesellték az egyszerűsítéseket, illetve – leginkább a környezetvédelem esetén – a könnyítéseket.

Nagyobb vita alakult ki arról, hogy az adócsomag jelent-e valódi módosítást, vagyis a kormány betartja-e azon ígéretét, hogy már idejekorán elfogad minden fontos, a gazdálkodást meghatározó jogszabályt a kiszámíthatóság jegyében. A kormánypártok szerint az adózás rendjét érintő könnyítésekről van csupán szó, az ellenzék szerint azonban új adócsomagról.

A két legfontosabb változásnak a kormány, valamint a Fidesz- és a KDNP-frakció a megbízható és kockázatos adózói kategóriák bevezetését, valamint az szja-bevallások „eltörlésének” mondott két új forma, a bevallási nyilatkozat és az ajánlattételi eljárást tartja. Utóbbiak Tállai András szerint lehetővé teszik, hogy 2016-tól 1,5 millió, 2017-től pedig akár 3,8 millió munkavállaló helyett az adóhivatal készítse el a bevallást – bár, mint arra az ellenzéki képviselők felhívták a figyelmet: a kormány az első körben igencsak korlátozza a lehetőséget, hiszen az csak azoknak jár, akik nem érvényesítenek semmilyen adóalap-kedvezményt.

Kritika a kabinet környezetvédelmi elkötelezettségét érte. A kormányzati javaslat szerint az elektromos és nulla emissziós – vagyis a zöld rendszámos – autók mentesülnek az átírási illeték, a gépjárműadó és a cégautóadó alól, ám az ellenzék szerint ez a változás kevés. A Jobbik úgy vélte: miután a legolcsóbb ilyen autók vételára is tízmilliós ez az intézkedés nem érint nagyobb rétegeket, szerintük az 1600 köbcenti alatti kocsiknál kellett volna kedvezményt adni. Az MSZP úgy véli, hogy ha a környezetvédelem ennyire fontos, akkor az áfát kellett volna 27-ről 5 százalékra csökkenteni.

Tállai szerint a kormány „lezárta” a pálinkaharcot azzal, hogy literenként 700 forintos, a NAV-nál kiváltható párlati jegyet vezet be (miközben a párlóberendezést az önkormányzatnál be is kell jelenteni). Ez azonban nemcsak az ellenzék, de a KDNP vezérszónóka szerint is inkább visszavonulásnak minősíthető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.