BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga: 850 milliárddal több marad a zsebünkben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idén több mint 850 milliárd forint maradhat az adózóknál 2010-hez képest - írja a Magyar Idők hétfői számában.

A lapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, a 2010 óta formálódó adórendszer legfontosabb elve, hogy csökkenjen a munkavállalók jövedelmének terhe, az új szisztéma a korábbinál jóval többet hagy a magánszemélyek zsebé­ben, nagyobb adót pedig csak annak kell fizetnie, aki többet is fogyaszt.

A szaktárca vezetője közölte: a szabályrendszer az első három évben esztendőnként nagyjából ötszázmilliárd forinthoz juttatta a magánszemélyeket, a családokat. 2014-ben hatszázmilliárdra szökött a társadalomnál jelentkező megtakarítás, ami tavaly tovább emelkedett, 2016-ban - a 2010-es viszonyokhoz képest - több mint 850 milliárd forint maradhat az adófizetőknél.

Az összesen 3600 milliárdos summa egyharmadát a gyermekkedvezmények teszik ki, 1300 milliárd forint kifejezetten a családok boldogulását szolgálja - jegyezte meg Varga Mihály.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi 15 százalékos mértékkel Magyarország dobogós helyen áll az uniós adóversenyben. Jelenleg egyetlen tagállam, Bulgária alkalmaz a magyarországinál kisebb elvonást, Litvánia pedig éppen ugyanakkorát, mint Magyarország - mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.