A magyar gazdaság nagyon jól teljesít, a sérülékenysége jelentősen csökkent - áll az IMF friss értékelésében. Azt is hozzáteszik azonban: az adósság és a finanszírozási szükséglet változatlanul magas.
Az IMF elsősorban a szolid növekedést és a munkanélküliség nagy csökkenését emelte ki a Magyarországról alkotott véleményében. Szerintük ezt a növekedést támogató gazdaságpolitikának, a jó külső környezetnek és az EU-forrásoknak köszönhetjük.
Azt is kiemelik azonban: az állam szerepe egyre nagyobb a gazdaságban, ami megnövelte a magánszféra kockázatait.
Az IMF azt javasolta a magyar döntéshozóknak: többet kell tenniük azért, hogy az ország ne legyen ennyire kitett a külső körülményeknek, valamint azért, hogy a növekedést inkább a magánszféra húzza.
Az IMF szerint a monetáris politika támogató maradhat és további lazításra is van esély. Úgy látják, hogy strukturális reformokra van szükség ahhoz, hogy javuljanak Magyarország növekedési kilátásai. A potenciális növekedést korlátozza az alacsony termelékenység, a munkaerő-piaci problémák, a romló demográfiai trend, valamint a nem túl kedvező üzleti környezet. Sőt, az IMF annak sem örül, hogy az állam kiszorítja a magánszektort, ami a termelékenységre és a növekedésre nézve is kedvezőtlen.
A valutaalap kiszámíthatóbb gazdaságpolitikát szeretne látni, és az állam kisebb szerepvállalást a gazdaságban, ugyanis ez javíthatja az üzleti környezetet. Az állami szerepet a bankszektorban is csökkentetni kellene, az IMF szerint éppen ezért kedvező, hogy az MKB-t privatizálni akarják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.