BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Palkovics az új oktatási államtitkár

Palkovics László felsőoktatási államtitkár ezentúl oktatási államtitkár lesz, elődje, Czunyiné Bertalan Judit pedig a digitális tartalomfejlesztésért felel kormánybiztosként – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten. Balog Zoltán jelezte: a köznevelési kerekasztal keddi alakuló ülését már Palkovics László vezeti majd. A miniszter kérdésre válaszolva azt mondta: a kormányfő, akivel a változtatásokról egyeztetett előző nap, nem fogalmazott meg kritikát Czunyiné Bertalan Judit munkájával kapcsolatban.

A miniszter kifejtette: a 2012-ben a köznevelés megújítása területén elindított folyamat első szakasza lezárult; elkészült az új Nemzeti alaptanterv, és fontos eredmény az életpálya is. Az idei évet beszámítva három év alatt 234 milliárd forinttal több jut a tanárok bérezésére, mint korábban. Lezárult az a fejlesztési időszak, amely alatt 500 intézmény újult meg 120 milliárdból. A következő fejlesztési időszakban nagyrészt uniós és magyar forrásokból 210 milliárd érkezik a területre.

Kitért arra is, hogy 198 tankerületben tartottak köznevelési konzultációkat, és 2207 iskolával egyeztettek, számos javaslat és kritika fogalmazódott meg, ezeket megvizsgálják. A legfontosabb kérdések között a gyermekek terhelését, a tudásanyag mennyiségét, az intézményfenntartásban a pedagógusok által megnevezett szervezeti problémákat, a pedagógusok munkaterhelését és minősítését említette. Ezekről a köznevelési kerekasztalon a megfelelő konkrétsággal tárgyalni fognak – közölte. Jelezte, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem szűnik meg, de átalakul. Az intézményvezetők nagyobb hatáskört kaphatnak, várhatóan szeptembertől olyan kerettel rendelkezhetnek majd, amely a kisebb beszerzéseket lehetővé teszi számukra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.