Figyelmeztető jel érkezett Németországból: a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet nagy figyelemmel kísért hangulatindexe áprilisban 106,6 pontra csökkent. Ez csak hajszálnyival alacsonyabb a márciusi 106,7-nél, ám az elemzők 107 pont fölötti értéket vártak. A hétezer német vállalatvezető megkérdezése alapján összeállított Ifo-indexet a jelenlegi helyzet megítélésének részindexe húzta le, ez 0,6 ponttal 113,2-re csökkent, a következő hat hónapra szóló várakozásoké viszont 0,4 ponttal 100,4-re emelkedett. A vállalatok ugyan valamivel kevésbé elégedettek a jelenlegi helyzetükkel – kommentálta az eredményt Clemens Füst, az Ifo új elnöke –, de a német gazdaság mérsékelt fellendülése tovább folytatódik.
Kevésbé optimista viszont a Bundesbank, amely a múlt héten jelezte, hogy a lassulás jeleit látja az első negyedév erőteljes növekedése után. A globális fejlemények továbbra is aggodalomra adnak okot, még ha Németország Kína stabilabbnak bizonyult is annál, mint ahogy ez tavaly látszott.
Sokkal sötétebb képet festett viszont a kölni IW gazdaságkutató intézet, amelynek tegnap kiadott jelentése szerint a német gazdaság helyzete csak a felszínen látszik jónak. A feltörekvők problémái mellett veszélyt jelent az iparban tapasztalható növekvő munkaerőköltség is – emelte ki az üzleti körökhöz közel állónak tartott intézet. Az IW 1,5 százalékos GDP-növekedést vár 2016-ra, szemben a kormány 1,7 százalékos előrejelzésével. (Hasonlóan eltérő a jövő évi bővülés megítélése: az IW 1,25 százalékot vár, a kormány 1,5-et.) A német export bővülése az IW szerint idén 2,25 százalékra lassul a tavalyi 5,4-ről, ezt alátámasztja az intézet saját, mintegy 3 ezer vállalat körében elvégzett felmérése is: most a 15 százalékuk számít kivitele zsugorodására, szemben az őszi felmérésben kimutatott 12 százalékkal.
A gyengébb exportteljesítményt az erősebb belső fogyasztás mellett az is ellensúlyozhatja, hogy a kormány nagy összegeket költ a tavaly Németországba érkezett mintegy egymillió menekült elhelyezésére és integrálására – mutatott rá az IW, amelynek becslései szerint ez idén és jövőre 50 milliárd eurót emészt még fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.