BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem hisz a nullás költségvetésben az IMF

Kisebb hiányt, de magasabb államadósságot vár az IMF az idén Magyarországon mint őszi előrejelzésében. A Nemzetközi Valutaalap szerint az idén az államháztartási hiány a GDP 2,1 százaléka lesz, vagyis azt jósolják: a kormánynak nem sikerül majd tartania a kitűzött két százalékos hiánycélt. Ez igencsak borúlátó prognózisnak számít: az Európai Bizottság is a hiánycél tartására számít, míg a Magyar Nemzeti Bank szerint a kabinet ismét túlteljesít majd ebben az évben, és alacsonyabb lesz a deficit a vártnál (a prognózis szerint 1,8 százalékát teszi majd ki a GDP-nek). Igaz, a várakozás kedvezőbb, mint  az őszi IMF-jóslat, akkor ugyanis még 2,3 százalékos hiányt vártak. Ám ahogyan korábban, úgy most is úgy gondolják: jövőre a deficit nem mérséklődik – sőt, most már növekedésre számítanak, hiszen 2017-re 2,2 százalékos GDP-arányos hiányt várnak.

A Valutaalap szerint hosszabb távon sem várható érdemi konszolidáció a költségvetésben, nem látják az adócsökkentések lehetőségét, és úgy gondolják középtávon szó sincs nullás büdzséről. Úgy vélik 2021-ig csak a nemzeti össztermék 1,8 százalékára sikerül leszorítani a hiányt, amiben szerintük a választási költségvetés jelenti majd a legfőbb akadályt. A prógnózis szerint ugyanis a kamatkiadások nélküli elsődleges egyenleg már az idén romlani fog, vagyis az állam többet költ el valójában az idén, mint tavaly csak a kamatkiadások mérséklődése miatt ez a végső hiányszámban nem látszik majd. Az IMF ezen negatív tendencia folytatódására számít egészen 2018-ig, amikorra a tavalyi, a GDP 1,3 százalékát kitevő elsődleges egyenleg a nemzeti össztermék 0,7 százalékára apad. Ez mintegy kétszázmilliárdos lazítást jelent a büdzsében, és a prognózis szerint csak 2019 után kezdődik el ismét a konszolidáció – ekkor már nagyobb ütemben. (Így 2021-re az elsődleges egyenleg már eléri a GDP 1,5 százalékát).

A baromfisok örülnek a lépésnek

Rendkívül kedvezőnek ítélte Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT)elnök-igazgatója az ágazat szempontjából Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentését, miszerint az MTI-nek elmondta: a sertéshús mellett a tojás és a baromfi általános forgalmi adója (áfa) is 5 százalékra csökkenhet jövőre.

Az elnök-igazgató elmondta: nemcsak az egész baromiágazat, hanem a fogyasztó is sokat nyer, mert jó minőségű és megbízható eredetű magyar baromfitermékeket vásárolhat meg olcsóbban.

Hozzátette: ez az intézkedés, amennyiben minden terméket érintene - az étkezési tojást is ide véve -, a költségvetésnek mintegy 30-35 milliárd forintos kiesést jelentene éves szinten az előzetes számítások szerint.

Csorbai Attila ugyanakkor úgy vélekedett: a szóban forgó költségvetési kiesést ellensúlyozhatja, hogy fehéredik az ágazat és a fogyasztók várhatóan több baromfihúst vesznek majd az áfa-mérséklés hatására. A áfa csökkentése kitörési pont lehet az ágazat számára a belföldi piacon - jegyezte meg.

Csorbai Attila a mostani lépést bátornak és szükségesnek tartotta. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács viszont nem kívánta kommentálni az intézkedést az MTI-nek.

A prognózisból az is kiderül, hogy az IMF szakértői leginkább arra számítanak, hogy a kormány a következő időszakban inkább a kiadási oldalon lazít semmint az adókat csökkentené. A GDP-arányos állami bevételek szintje ugyanis a várakozásuk szerint továbbra is magas marad – az idei 44,6 százalékos szint jövőre növekszik, aztán stagnál, vagyis nem lesznek adócsökkentések sem.

Mindezek következtében az adósság érdemi mérséklődését sem várja az IMF, bár azt gondolják, hogy a ráta évről évre csökkenni fog, még ha nem is jelentős ütemben. Az idén a GDP 74,8 százalékát kitevő bruttó államadósságot várnak (valamivel magasabbat, mint ősszel), és úgy gondolják, hogy 2021-re a ráta megközelíti majd a 70 százalékot.

Az elnök-igazgató elmondta: nemcsak az egész baromiágazat, hanem a fogyasztó is sokat nyer, mert jó minőségű és megbízható eredetű magyar baromfitermékeket vásárolhat meg olcsóbban.

Hozzátette: ez az intézkedés, amennyiben minden terméket érintene - az étkezési tojást is ide véve -, a költségvetésnek mintegy 30-35 milliárd forintos kiesést jelentene éves szinten az előzetes számítások szerint.

Csorbai Attila ugyanakkor úgy vélekedett: a szóban forgó költségvetési kiesést ellensúlyozhatja, hogy fehéredik az ágazat és a fogyasztók várhatóan több baromfihúst vesznek majd az áfa-mérséklés hatására. A áfa csökkentése kitörési pont lehet az ágazat számára a belföldi piacon - jegyezte meg.

Csorbai Attila a mostani lépést bátornak és szükségesnek tartotta. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács viszont nem kívánta kommentálni az intézkedést az MTI-nek. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.