BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vargát is meglepte a magyar gazdaság rossz teljesítménye

Átmenetinek mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az első negyedévi 0,9 százalékos gazdasági növekedést pénteken reggel az M1 aktuális csatornán. Elmondta, a piaci várakozás 2 százalék körülire becsülte a GDP első negyedéves növekedését, a gazdasági tárcánál az idei első három hónapban 1,7 százalékos GDP emelkedéssel számoltak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A várakozásoktól elmaradó adat a miniszter szerint azzal magyarázható, hogy egyrészt az ipar, azon belül is a autóipar teljesítménye alacsonyabb volt a vártnál, másrészt pedig az uniós források kifizetése is lelassult, a tervezett 500 milliárd forint helyett csak 150-160 milliárd forintot fizettek ki. Lassabban írták ki a pályázatokat, így a kifizetések üteme is lassabb volt a tervezettnél.

A mostani szerényebb növekedést a miniszter azért tekinti átmenetinek, mert - például - az építőiparban növekszik, 60 százalékkal emelkedett a szerződésállomány, az új lakásokra kiadott építési engedélyek száma pedig megduplázódott; a munkavállalók száma is 145 ezerrel volt több mint az előző év hasonló időszakában.

"Az első negyedéves GDP-adat nemcsak a konszenzusnál, de a legpesszimistább elemzői várakozásnál is lényegesen alacsonyabb év/éves növekedést mutatott" – írta Jobbágy Sándor, a CIB Bank vezető közgazdásza. Kiemelte: a negyedév/negyedéves adat a 2007-2009-es recessziós negyedévekhez hasonló teljesítményt jelez.

A részletes GDP-bontást a KSH a második becsléssel, június 7-én közli. Jobbágy azt közölte: az előrejelzésük módosítását a részletes adatok alapján végzik el, de az előzetes első negyedéves adat azt valószínűsíti, hogy akár 2 százalék alatti is lehet az éves GDP-növekedési ütem 2016-ban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.