Felpöröghet a brit infláció

Huszonkét hónapja nem mértek ilyen gyors ütemű, de a kétszázalékos céltól persze jócskán elmaradó inflációt Nagy-Britanniában, mint júliusban, amikor éves szinten 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, szemben a júniusi 0,5 százalékkal. Ez szinte érzékelhetetlen, s meglehet, a csak átmeneti drágulás aligha érdemelne figyelmet, ha közben az importtermékekért nem kellene 6,5 százalékkal többet fizetni. Ennek oka pedig az, hogy az uniós kilépést szorgalmazó brit népszavazás óta 13 százalékkal gyengült a font a legfontosabb kereskedelmi partnerek valutáihoz képest. S ha ez a hatás érvényesül, akkor az inflációs célját akár már a jövő év elején elérheti a Bank of England, amely azonban augusztus elején csökkentette az irányadó kamatot 0,5-ről 0,25 százalékra – a gazdaság élénkítése végett. Hiszen a Brexit minden bizonnyal lefékezi a brit gazdaság növekedését. Elemzők most azt mondják, a jegybank nehéz helyzetbe kerül, mert a gazdaság támogatásával nem hagyhat fel, vagyis figyelmen kívül kell hagynia az infláció iramát, még akár hosszabb ideig is.

De nehéz helyzetben van az amerikai jegybank is, amely tavaly decemberben belépett a szigorítási ciklusba, de azóta hezitál az alacsony infláció és a nemzetközi fejlemények miatt. A kedden publikált adatsor szerint júliusban éves szinten 0,8 százalékra csökkent a júniusi egy százalék után a fogyasztói árindex, a maginflációs mutató pedig 2,3-ről 2,2 százalékra esett. A Fed által figyelt személyes fogyasztási kiadások (PCE) indexe is mindössze 0,9, az energia- és élelmiszeráraktól tisztított magja pedig csak 1,6 százalék. Legutóbbi előrejelzésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyomott globális árviszonyokat vetített előre. Az Egyesült Államok, az eurózóna, Japán és Nagy-Britannia az inflációs cél alatt teljesít, míg a feltörekvő térségben idén 4,5 százalékos lehet az iram. A szerény világgazdasági növekedés és különösen Kína lassulása kordában tartja a nyersanyagárakat, az elégtelen kereslet pedig az árszínvonalat. Mint Larry Summers harvardi professzor, volt amerikai pénzügyminiszter írja a Vox szakmai portálon: a pénzügyi piacok azt feltételezik, hogy az infláció üteme még legalább tíz évig két százalék alatt marad a fejlett világban. Ezt a hipotézist tette magáévá John Williams, a San Franciscó-i Fed-tagbank elnöke, aki friss elemzésében azt írja: a lassú gazdasági és termelékenységi növekedés, az alacsony infláció és kamatok korszakában át kellene gondolni a monetáris politikát. A gazdaság szempontjából semleges hatású kamatszint a nagy recesszió után 4-4,5 százalékról 3-3,5 százalékra apadt, s ilyen körülmények között szűkül a jegybanki mozgástér is, ha a gazdaság élénkítésére lenne szükség. Vagyis a fiskális politikára nagyobb szerep hárul a jövőben. Ám Williams megkérdőjelezi az inflációs cél értelmét is, s inkább az árszínvonalra jelölne meg rugalmasan követhető mutatókat, vagy a bruttó hazai termék (GDP) nominális változására. Érdekesen szólt hozzá a kibontakozó vitához Charles Evans, a chicagói jegybank elnöke, aki szerint felül lehetne vizsgálni Milton Friedman azon tételét, hogy a monetáris politikai lépések csak hosszabb idő után fejtik ki hatásukat a gazdaságban. Nemrégiben Janet Yellen, a Fed elnöke is rámutatott: a Phillips-görbe érvényessége megkérdőjeleződik, hiszen hiába csökkent a munkanélküliségi ráta öt százalék alá, hiába rendkívül alacsony a kamat, az infláció nem gyorsul.