BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magabiztos állásteremtés

A vezető amerikai tőzsdeindexek mínuszban zártak a hét utolsó kereskedési napján, ahogy a foglalkoztatási jelentés közzététele után egyre növekedett a piacokon annak esélye, hogy a jegybank (Fed) decemberben megemeli a kamatot. Hiába teremtettek a 172 ezres elemzői várakozással szemben csupán 156 ezer új munkahelyet az állami és a magánszférában, a friss állások száma így is dinamikus folyamatokra utal. S voltaképpen még az is, hogy 4,9-ről öt százalékra kúszott fel a munkanélküliségi ráta decemberben, hiszen ez arra utal: egyre többen próbálnak munkába állni, olyanok is, akik eddig nem kerestek, s ezért kikerültek a statisztikai felmérések látóköréből. A 156 ezres adat nyomán igen derűlátóan beszélt az amerikai gazdaság állapotáról, a növekedési és inflációs kilátásokról Stanley Fischer, a Fed alelnöke vasárnap délután Washingtonban egy konferencián, de megjegyezte, nem sokat kockáztat a jegybank, ha kivár, és csak nagyon fokozatosan szigorít.

Az utóbbi három hónap átlagában 192 ezer, idén pedig havonta 178 ezer állás keletkezett, ami bőven elegendő arra, hogy a munkanélküliségi ráta az idei 4,9-5,0 százalékos szintjén maradjon, vagy akár kissé lejjebb ereszkedjen. Tavaly havonta 229 ezer munkahely jött létre, de akkor 5,7 százalék körül járt az állástalanok aránya, amely jelenleg megközelíti a teljes foglalkoztatás képzelt szintjét. Az aktivitási ráta is 62,9 százalékra emelkedett, ahogy egyre többen álltak munkába, vagy keresnek állást, ám a válság előtti időszakhoz képest ez még mindig viszonylag alacsony értéknek számít.

A legtöbb új munkahelyet a magas képzettséget igénylő szolgáltatási ágazatokban és az egészségügyben töltötték be, miközben a bányászatban már nem csökken tovább a foglalkoztatás. A bérek 2,6 százalékos éves ütemben kapaszkodtak feljebb, s ez is arra ösztökélheti a Fed döntéshozóit, hogy tavaly december után az év végén ismét kicsit szigorítsanak a kamatpolitikán. A piacon az esély 59-ről 64 százalékra emelkedett, miközben a piacon úgy gondolják, hogy az elnökválasztást éppen megelőző novemberi ülésen aligha feszítenek a monetáris gyeplőn a jegybankárok.

A piaci reakció azonban az esélylatolgatáson is túlment, hiszen pénteken azon ágazatok részvényárfolyamai apadtak, amelyeket a kamatemelés rosszul érinthet, ilyen például az ingatlankereskedelem és -értékesítés, míg a pénzügyi szolgáltatók egyértelműen a nyertesei lehetnek a Fed lépésének, ha a jelenlegi 0,25–0,50 százalék közé eső kamatsáv 0,25 százalékkal megemelkedik. A The Washington Post arról írt, hogy a decemberi ülésig még két munkaerő-piaci jelentést publikál az illetékes minisztérium statisztikai részlege, s egyértelműbb kép alakul ki az inflációs folyamatokról. Ezért nem lehet teljes bizonyossággal megelőlegezni a decemberi döntést. A jegybanki vezetők közül többen is megszólalnak a héten, Janet Yellen elnök pedig pénteken Bostonban tart beszédet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.