BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl a százhetvenedik ellenőrzésen

A Közbeszerzési Hatóság idei több mint 170 ellenőrzésének eddigi mérlege 12 büntetőfeljelentés, 51 jogorvoslati eljárás, öt törvényességi felügyeleti eljárás a cégbíróságon, számos bejelentés a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), valamint a Nemzeti Nyomozó Irodánál és két polgári peres eljárás.

Az első háromnegyed év tapasztalatai alapján elmondható, hogy a közbeszerzési jogsértések nagy hányada, mintegy ötven százaléka az alvállalkozók bevonásával függ össze; például a szerződést elnyerő fővállalkozók a teljesítésbe nem jogszerűen, az ajánlataikban szereplőkhöz képest jóval nagyobb mértékben vontak be alvállalkozókat, vagy az ajánlataikban nem megjelölt cégekkel dolgoztattak. A törvénysértések másik jellemző csoportja a mulasztásos jogsértés, amelyben vagy az ajánlatkérő, vagy az ajánlattevő nem tett eleget időben valamely kötelezettségének, de előfordult hamis adatszolgáltatás, valamint a közbeszerzések mellőzése is – ez utóbbi a feltárt jogsértések egytizedét teszi ki.

A 12 büntetőfeljelentés zöme nagyléptékű építésberuházások teljesítéséhez kapcsolódik, de érintettek az egészségügyieszköz-beszerzések is. Csalás, költségvetési csalás, a számviteli fegyelem megsértése, valamint gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a hatóság elnöke, de előfordult hamis magánokirat felhasználása is.

A feltárt kartellgyanúk esetében a Közbeszerzési Hatóság bejelentéssel élt a GVH-nál, és jelezte a szolgáltatók piacfelosztását, a közbeszerzési eljárásokon más szereplők javára történő szándékos visszalépéseket, illetve az ajánlati árakra vonatkozó megállapodásokat. Ezekhez az ügyekhez kapcsolódóan a hatóság elnöke több esetben jelentős vagyoni értékre elkövetett csalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett.

A hatóság egy esetben komplex adóvizsgálatot is kezdeményezett, továbbá bejelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál panamai hátterű, a teljesítésben részt vevő cégek miatt, valamint kétszer a már megkötött és teljesített szerződések semmissége iránt indított polgári peres eljárást – mindegyiket építésberuházási projektek kapcsán.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.