Nehéz feladat vár Trumpra

Kiállja a történelmi próbát Barack Obama foglalkoztatáspolitikája. Miután decemberben, elnökségének utolsó teljes hónapjában – a vártnál ugyan valamivel kevesebb, de – 156 ezer új munkahely keletkezett, a válság 2009-es mélypontja óta pedig így összesen 11,3 millió, az eredmény meggyőzőnek látszik. Elemzők rámutatnak: 1939 óta nem volt ilyen tartós javulás az adatokban, hiszen hetvenöt hónapon át szüntelenül keletkeztek munkahelyek. Mint Thomas Perez munkaügyi miniszter megjegyezte, nem lehet összehasonlítani, amit örökölt s amit utódjának ad át a távozó elnök.

A munkanélküliségi ráta 4,7 százalék, mint a munkaügyi minisztérium pénteken jelentette, s miközben ez 0,1 százalékponttal magasabb a novemberinél, jóval alacsonyabb a 2009. januári 7,8 százaléknál, vagyis annál az állapotnál, amelyben Obama nyolc évvel ezelőtti beiktatásakor találta magát – s annál a tíz százaléknál, ahová a krízis nyomán még felkapaszkodott a ráta 2009 őszére. A nyitó és a záró munkanélküliségi ráta különbsége így is a második legnagyobb az Eisenhower-éra óta, s csak Bill Clinton előzi meg ebben a tekintetben. Bár a demokrata előd esetében az új állások száma elérte a 22 milliót, s a republikánus Ronald Reagan alatt is a 15 milliót, Obama messze megelőzi elődjét, George Busht, aki alig kétmilliót adott hozzá a munkában állók számához.

Most a kérdés inkább az, hogy a szinte teljesnek tekinthető foglalkoztatási helyzetben bővíthető-e a munkaerőtábor a növekedés serkentése érdekében, ahogy Donald Trump azt vizionálta. A munkanélküliségi ráta egyrészről valóban nagyon alacsony, ám legalább kilenc százalék azoknak az aránya, akik kényszerűen dolgoznak részmunkaidőben, másrészről az aktivitási ráta mindössze 62,7 százalékos, vagyis szintén igen alacsony – történelmi összevetésben. Az Economic Policy Institute szerint 2,3 millióra tehető azok száma, akik nem dolgoznak és nem is keresnek munkát. Ha valamennyien munkába állnának, például a megígért infrastruktúra-fejlesztési program révén, a GDP bővülése akkor is csak 0,15 százalékponttal ugorhatna meg, miközben Trump és csapata a jelenlegi kétszázalékos iramot megduplázni szeretné. A The New York Times szerint a foglalkoztatás szemszögéből – kereskedelmi háborúskodás helyett – tudomásul kellene venni, hogy változik a gazdaság, a termelésben az emberek helyét robotok veszik át, s nagy előnyhöz jutnak a magasan képzettek, miközben további hátrányba kerülnek a kevésbé képzettek. Mohamed El-Erian azt feszegeti a Bloombergnek írt elemzésében, hogy az új politikától függ, felerősödik-e a lemaradók dühe, amelynek hullámain – tegyük hozzá – Trump beevezhet a Fehér Házba. Ezt a nézetet támasztja alá a Ford döntése is, hogy mégsem költ 1,6 milliárd dollárt egyik mexikói gyárának a fejlesztésére, mert „a kisautók iránti igény megcsappant”, s Trump fenyegetőzése és adókönnyítési ígéretei nyomán inkább Michiganben, a rozsdaövezetben bővít – de azzal a céllal, hogy az elektromos és az önvezető járművek piacán előretörjön. Most hétszáz új állást teremt, de azok számára, akik a középiskola elvégzése után továbbtanultak, s mély ismereteket szereztek az információs technológiában. A Roubini Economics szerint az egyes cégek elleni elnöki fellépésnek gyakorlatilag semmilyen hatása sem lesz a foglalkoztatásra, ha azonban az Egyesült Államok széles körű iparpolitikát hirdet meg, annak magasabb infláció, alacsonyabb részvényárfolyam, kereskedelmi adok-kapok, szerényebb termelékenység és lassúbb növekedés lehet az ára.