Rekordmélységben a munkanélküliség
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Meglepő módon a tavalyi év utolsó negyedében 1,7 százalékponttal, 4,4 százalékra tovább csökkent a munkanélküliségi ráta, ami azt jelenti, hogy az egy évvel korábbi szinthez képest 76 ezer fővel, 205 ezerre mérséklődött az állástalanok száma – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. Még az előző három hónapi 4,5 százalékos átlagról is javulni tudott a mutató, pedig az elemzők már akkor is arra számítottak, hogy az idénymunkák kifutásával átmenetileg megtorpan a munkanélküliség további csökkenése.
A foglalkoztatottak létszáma az utolsó negyedévben 3,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és 4 millió 411 ezer főre emelkedett. Ráadásul a 151,7 ezer fős bővülés teljes egészében az elsődleges munkaerőpiacról származott, ahol 167,7 ezer új munkahely keletkezett egy év alatt, miközben a közfoglalkoztatottak száma 14,6 ezer fővel csökkent. Ugyanakkor az összképhez hozzátartozik, hogy a közmunkások tábora még így is 218 ezerre rúgott október és december között, ami továbbra is javítja a munkaerőpiaci mutatókat. A foglalkoztatási szintet ezúttal a külföldön dolgozók létszáma sem növelte, mivel az is csökkent 1,4 ezer fővel.
„Kedvező, hogy a foglalkoztatottak száma a negyedik negyedévben minden ágazatban bővülést mutatott – emelte ki kommentárjában Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A mezőgazdaságban 5 ezer, a feldolgozóiparban 51 ezer, az építőiparban 3,4 ezer, a szolgáltatási ágazatokban 94,6 ezer, ezen belül a piaci szolgáltatások területén 52,8 ezer új munkahely keletkezett. A vállalati felmérések szerint pedig a munkaerő-felvételi szándék kifejezetten erős maradt az év végére is. Suppan a foglalkoztatás dinamikus bővüléséből arra következtet, hogy a GDP növekedése idén érdemben gyorsulhat.
A foglalkoztatás ütemének növekedését a közeljövőben ugyanakkor fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakemberhiány. Utóbbi szintén rekordszintre emelkedett, hiszen 2016 végén 89,8 ezer álláshely maradt betöltetlen a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb kimutatása szerint, vagyis az előző évhez képest 30,4 ezerrel több munkehelyet nem tudtak betöltetni a cégek. Így minden eddiginél feszesebbé vált a magyar munkaerőpiac. A rendszerváltozás óta Magyarországon soha nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség – reagált tegnap a friss adatokra Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. 2010 óta 702 ezerrel dolgoznak többen Magyarországon. Uniós összehasonlításban csak Csehország (3,6 százalék) és Németország (3,9 százalék) előzi meg Magyarországot, míg az uniós átlagos munkanélküliségi ráta 8,3 százalék. A tárcavezető szerint a hat évre szóló bérmegállapodás erősíteni fogja a kedvező trendet a következő hónapokban, mivel jelentős adó- és járulékcsökkentés valósul meg a béremeléssel párhuzamosan. Emellett a kormány tervei szerint a következő hónapokban a regionális különbségek csökkentésének érdekében további munkaerő-mobilitást segítő intézkedések lépnek életbe.


