BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarosan érkezik az „új Facebook”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az év első negyedében debütálhat a New York-i tőzsdén a Snap, a Snapchat képküldő mobilalkalmazás fejlesztője. A tervezett 3 milliárd dolláros forrásbevonással a társaság értéke a 20 és 25 milliárd dolláros sávba kapaszkodhat fel, s ezzel rögtön az élmezőnybe ugorhat, megelőzve a 2014 óta csúcstartó Alibabát.

Milyen környezetben versenyez majd a 160 millió felhasználóval rendelkező Snap? A mobilhirdetések piaca 2016-ban 66 milliárd dolláros volt, ami 2020-ra közel 200 milliárd dollárra nőhet. Itt a Snapchatet olyan csapat várja, mint a Facebook a Twitter, a Google, de könnyen lehet, hogy a befektetők majd a Go­Prót is a versenytársakhoz sorolják.
A Snapnek szüksége van a friss tőkére. 2016-ban a bevétel jelentősen nőtt, 600 százalékkal 404 millió dollárra, ám a veszteség is tovább hízott, 515 millió dollárra.

Figyelem, a kibocsátás során az értékesített részvényeknek nem lesz szavazati joguk, a meghatározó kontrollt a két alapító gyakorolja a továbbiakban is! Ez egy olyan konstrukció, amilyennel eddig még nem találkozhattunk nyilvános kibocsátás alkalmával. A közösségi média azonban forró terep, ahol a gyors növekedés szinte garantált.


Míg a Snap nincs tőzsdén, érdemes a Facebookra figyelni, ugyanis a rendkívül jó negyedéves jelentés után az árfolyam megközelítette az abszolút csúcsot. A befektetőket még az sem tántorította vissza, hogy több negatív hír is napvilágot látott a cégről: kezdődött a videós hirdetések hatékonyságának túlbecslésével, majd a választási álhírek miatt kerültek kereszttűzbe. A Snap mellett a Twitter is érdekes befektetési célpont lehet.

A piac a kibocsátandó Snap értékének felére értékeli (13 milliárd dollár), és az új amerikai elnök aktívan használja, ami mézesmadzag lehet a felhasználóknak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.