Kezdődik az év eleji rali a Telekomnál
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Mivel is kezdhetnénk a bemutatkozó írásunkat, mint az első számú kedvencünkkel, a Magyar Telekommal. A vállalat fundamentumai erős lábakon állnak; az osztaléknövekedés ténye és lehetséges további növekménye egyre nagyobb figyelmet vonz a papírok irányába. A vállalat stabil cash flow termelő képessége a többi pozitív folyamattal együtt a kifizethető osztalék mértékét már a 2016-os év után 25 forintra emeli. A Random Capital középtávú osztalékvárakozása már 2018-ra 40, az azt követő évekre pedig 50 forintos osztalékkal kalkulál. Várakozásainkat a vállalatcsoportot megújító racionalizációra alapoztuk, ennek része volt a létszámleépítés és a montenegrói leányvállalat könyvekből történő kiemelése, amelynek következtében az eladósodottsági mutató a 30–40 százalék közötti tartományban konszolidálódott. Mindezek hatására javulhat a vállalat készpénztermelő képessége. Ráadásul két pletyka is kering a piacon, az egyik szerint a macedóniai leány is az előző „sorsára jut”, másrészt arra is spekulálnak, hogy a részvények visszakerülnek az MSCI indexbe. Várakozásunk szerint ehhez még jó 200 forintot kellene emelkednie a kurzusnak. A fundamentumokon túl érdemes vetni egy pillantást arra a grafikonra, amely az osztalék körüli spekulatív árfolyammozgásokat jelöli. Jól látható, hogy az elmúlt években a február szinte egyértelműen árfolyamemelő hatású volt a papírnál. Mi is ilyen irányú elmozdulást várunk ebben a hónapban. Technikai alapon az első jelentősebb korrekciót az 521 forintos (161 százalékos Fibonacci-) szint megérintése indíthatná el, de ezen túlmenően is optimisták vagyunk a papírral kapcsolatban.
Az elmúlt napokban tankönyvekben látott árfolyam-szituációt mutatott az ezüst mozgása, ezért ezt az instrumentumot most csak technikai szemszögből közelítjük meg. (Azoknak, akik mégis szeretnének egy kis sztorit: az USA gazdasági átalakulása körüli bizonytalanságok jelenléte további árfolyam-katalizátor lehet a nemesfémek piacán.) Egy fordított fej-váll alakzatból tört ki január 31-én az árfolyam, majd szerencsésen vissza is tesztelte a nyakvonalat és egyben a kitörést is – ezzel katalizálva a megindult folyamatokat. A formáció célára 17,90 dollár. A befektetők a vételeket keresik az ezüst piacán, és a 16,38-as szint fölött ez irányú pozíciójukat vélhetően megtartják. Alatta az eladói oldal felerősödésére lehet számítani.


