Magyar gazdaság

Javuló folyamatokat és kockázatokat lát az IMF

Idén 3 százalék közül lehet a gazdasági növekedés a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról szóló elemzése szerint.

Budapesti látogatásuk után a valutaalap szakértői megállapították, hogy az EU-források lehívásának gyorsulása segíthet felpörgetni a GDP-t, és a bérnövekedés is kedvezően hat, hiszen támogatja a fogyasztást. Ugyanakkor a gazdasági növekedést az euróövezet gazdaságának törékenysége, a globális lassulása, valamint az európai és az amerikai monetáris politika változásai is veszélyezteti.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye azt emelte ki, hogy IMF sikeres folyamatként ismeri el a magyar gazdaság elmúlt években lezajlott magas növekedését és az államháztartás kedvező folyamatait. Az IMF delegációja – az szokásos éves felülvizsgálata keretében – február 23. és március 8. között tárgyalt Budapesten. A valutaalap értékelése szerint a kedvező középtávú kilátások mellett 2017-ben a foglalkoztatás és ez által a nemzetgazdaság további bővülése várható – írta az NGM.

A valutaalap úgy véli, hogy a magyar gazdaság a potenciális szintje felett teljesít, ezért a kormánynak javítani kellene a költségvetés helyzetet, amiért olyan lépéseket tehetne, amelyek javítják a költségvetési egyenleget. Erre a helyzetre több intézmény, legutóbb az OECD is felhívta a figyelmet, a kormány élénkítése ugyanis jelenleg prociklikus jellegű, vagyis abban az időszakban, amikor lanyhul a növekedési ütem, nem lesz tér simítani a ciklust, megtámogatni a növekedést.

Az IMF strukturális reformokat javasol a kabinetnek, ennek során pedig az üzleti környezet javítására kellene törekedni, csökkenteni a korrupciót, javítani az átláthatóságot, valamint egyszerűsíteni kellene az adófizetés rendszerét. Az NGM kiemelte, hogy fehéredett a gazdaság, javult az adóbeszedés mértéke, továbbá a béreket terhelő járulékok is csökkentek. Nyilatkozatukban megjegyzik, hogy a bérek és a nyersanyagok árának növekedése mérsékelt áremelő hatással járhat.

„Állásfoglalásuk üdvözli a bankadó jelentős mértékű leépítését és megállapítja, hogy a magyarországi bankszektor megfelelő állapotban van, megindult a hitelezés” – írta az NGM. A közfoglakoztatási program esetében az IMF az eddigi eredményekre épített lépéseket javasol: a programhoz kapcsolódó szakképzés további fejlesztésével javítanák a résztvevők készségeit és ezáltal termelékenységüket, hogy fokozatosan átléphessenek az elsődleges munkaerőpiacra. A kormány elképzeléseivel összhangban az IMF értékelése szerint a termelékenység strukturális reformokon, az Európai uniós források hatékony felhasználásán és a munkaerőpiaci aktivitás növelésén keresztül javítható – közölte a tárca. Az IMF úgy véli, hogy a jegybank politikája támogathatja a gazdasági növekedést, ugyanakkor figyelniük kellene az erősödésére.

IMF Valutaalap
Kapcsolódó cikkek