Zárás előtt fordult mínuszba a BUX index
A nap nagy részében pozitív tartományban tartózkodott a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe, ám késő délutánra kifulladt a lendület, és az eladók kerültek fölénybe. Zárásra 0,19 százalékkal került lejjebb a BUX, 32 232 pontra, az átlagosnál alacsonyabb, 8,1 milliárd forintos napi forgalom mellett. A blue chipek közül a forgalom több mint felét kitevő OTP és a Mol 0,4, míg a Magyar Telekom 0,2 százalékos mínuszban fejezte be a napot. Ezzel szemben a Richter 0,4 százalékkal drágult.
Zárás után tette közzé a Duna House menedzsmentje előterjesztéseit az április 20-án esedékes közgyűlésre, amelyben összesen 479 millió forint osztalék kifizetését javasolják. Ez az összes részvényre vetítve 139 forintos osztalékot jelent. A tegnapi 3500 forintos záróárral számolva 4 százalékos az osztalékhozam. A határozati javaslat szerint a Duna House igazgatósága dönthet arról is, hogy több részletben fizeti ki az osztalékot, de ettől a törzsrészvények, illetve a dolgozói részvények vonatkozásában eltérhet. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,16 százalékkal 2059,34 pontra emelkedett.
A nemzetközi piacokon is viszonylag csendesen telt a szerda, annak sem volt jelentős hatása, hogy London formálisan is elindította a kilépési folyamatot az EU-ból. A font kezdetben gyengült, de lapzártánk előtt már 0,17 százalékos pluszban volt az euróhoz képes. A dollár is erősödött az euróval és a fonttal szemben is.
A jelentős európai tőzsdéken is optimista volt a hangulat, 0,4 százalékos növekedéssel zárt a londoni, a frankfurti és a párizsi tőzsde is. A DAX 12 203 ponton fejezte be a napot, legutóbb 2015 áprilisában jutott ilyen magasra az index.


