Magyar gazdaság

Varga Miháy nagy ugrásra számít a versenyképességben

Az idei költségvetési hiány nem lehet nagyobb a 2,4 százalékos tervnél, de még alacsonyabb is lehet a deficit – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az mfor-nak adott nyilatkozatában.

A miniszter emellett kifejtette: a demográfiai program friss kiadásaihoz nem alakítják át a büdzsét, amennyiben szükséges, úgy olyan beruházásokat halasztanak el, amelyek „elbírnak némi késedelmet”.

Varga az interjújában beszélt arról is, még az első félévben újra kilép az adósságkezelő a piacra, és tavalyihoz hasonló, tehát jelképes mértékű jüankötvényt ad el. „Még az első félévben újra meg tudunk jelenni a kínai piacon, nagyjából hasonló nagyságrendben, mint tavaly tavasszal. Akkor 1 milliárd jüan értékben vásároltak befektetők a kötvényekből.

A demográfiai program kiadásait ha szükséges, állami beruházások halasztásával teremtik meg.” – mondta.

A politikus kiemelte: a 2,4 százalékos GDP-arányos hiányterv kőbe van vésve, de ha nem lesz változás az államháztartási folyamatokban, akkor kisebb akár lehet a deficit. Az NGM nem ért egyet azzal a jegybanki véleménnyel, hogy jövőre a hiánycél csak úgy teljesülhet, ha eltörli az Országvédelmi Alapot. A növekedési adatok ugyanis Magyarországot igazolják, a magasabb GDP-pálya pedig biztosítja a hiánycél elérését.

A Budapest-Belgrád vasútvonal szerződései kapcsán elmondta, azok azért késlekedtek eddig, mert a kínaiak feletti finanszírozási forrást kínáltak fel. A letelepedési kötvényprogram kapcsán Varga állította: szerinte a magyar államot nem érte kár. Végül jelezte, a minisztérium előre láthatóan 2018 végén költözhet majd a Budai Várba, de legrosszabb esetben is 2019 elejétől már ott folytathatják a munkát.

Varga Mihály interjú
Kapcsolódó cikkek