Magyar gazdaság

Itt a meglepetés: szárnyakat kapott a magyar gazdaság

A magyar gazdaság 4,1 százalékkal nőtt az első negyedévben.

Magyarország bruttó hazai terméke 2017 első negyedévében 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedéshez a legnagyobb mértékben az ipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá – közölte a KSH. Az elemzők 3,5 százalék körüli gazdasági növekedést vártak, vagyis az adat kedvezőbb lett a prognózisoknál. ( A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a bérmegállapodásnak is köszönhető a jó gazdasági teljesítmény)

2017 első negyedévében – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint – az előző negyedévhez mérten a bruttó hazai termék volumene 1,3 százalékkal bővült.

Az adatok ismertetésekor Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője elmondta: az ipar, építőipar növekedésében az alacsony bázis is szerepet játszott, míg a piaci szolgáltatások hozták a szokásos növekedési ütemet. Az építőipar 24,7 százalékkal emelkedett az idei első három hónapban a tavalyi alacsony bázisról, amikor 27,6 százalékos visszaesést szenvedett el.

Az idei növekedésben valószínűleg az uniós támogatások hatása látszik. Az iparban a feldolgozóipar, azon belül a járműgyártás, a számítógépek, elektronikai, optikai termékek gyártása és a gyógyszergyártás is megugrott. A mezőgazdaságnál nem látnak jelenleg semmi növekedést, az most kivétel – jegyezte meg a KSH szakértője. A főosztályvezető szerint a kereskedelemben éreztette a hatását, hogy jelentősen nőtt az első alkalommal forgalomba helyezett új autók száma, ami a háztartásokon túl a vállalkozások által vásárolt tételeket is tartalmazza.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a bruttó hazai termék volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,7 százalékkal nőtt.

 

A dinamikus növekedési ütem összességében nem okozhatott nagy meglepetést, tekintettel arra, hogy a KSH rendszeres adatközlései alapján erre számítani lehetett. Az ipar, a kiskereskedelem és a külkereskedelem is igen biztató számokat mutatott fel az első három hónapban – mondta Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza. A tavalyi gyenge évzárást követő gazdasági felpattanás még az elemzői várakozásokat is komolyan felülmúlta, ezzel a magyar gazdaság az elmúlt évek egyik legjobb évkezdetét produkálta – mutatott rá a szakértő.

A felhasználási oldalt tekintve továbbra is úgy látjuk, hogy a fogyasztás maradhatott a magyar gazdaság húzóereje az első negyedévben. Eközben várakozásunk szerint a beruházások is igen komoly pozitív hozzájárulást biztosíthattak, tekintettel a beinduló uniós projektekre és a versenyszférában zajló (főleg feldolgozóipari) nagyberuházásokra – mondta Virovácz. A nettó vélhetően – figyelembe véve az ipari teljesítményt – inkább pozitív hatással lehetett a GDP-növekedésre, annak ellenére is, hogy a belső kereslet felfutása (a fogyasztás és beruházás magas importtartalma miatt) a behozatalt is komolyan élénkíthette.

Az idei évre az ING által előre jelzett 3,5 százalékos gazdasági növekedésnél így gyorsabb is lehet a bővülés Virovácz szerint. A mai adatok fényében úgy véli, a Nemzetgazdasági Minisztérium által várt 4,1 százalékos idei átlagos GDP-növekedés már egyáltalán nem tűnik túlzóan optimistának.

Varga szerint tartható lesz az eredmény

Rendkívül kedvező a gazdaság egészének első negyedévi növekedése, ami elsősorban az ipar, az építőipar és a szolgáltató szektor teljesítményének eredménye – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a legfrissebb GDP-adatokat értékelve. A tárca tervei szerint egész évben 4 százalék fölött fog teljesíteni a magyar gazdaság, ami az eddigiek alapján mindenképpen megvalósulhat. A miniszter végül reményét fejezte ki, hogy a kedvező eredmények hatására a hitelminősítők és a nemzetközi szervezetek is felülvizsgálják a magyar gazdaságra vonatkozó adataikat.

 

 

GDP növekedés gazdaság
Kapcsolódó cikkek